
A 2020-as Eb-döntőnek otthont adó Wembley-stadionban összesen hét meccset rendeznek
Fotó: Facebook/UEFA
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának nyoni ülésén eldőlt, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon az F csoport küzdelmeit Budapesten és Münchenben bonyolítják le, míg a C jelű kvartett mérkőzéseit Bukarest és Amszterdam látja vendégül.
2017. december 07., 23:072017. december 07., 23:07
2017. december 07., 23:112017. december 07., 23:11
Az UEFA a csoportok házigazdáinak összepárosításakor földrajzi és sportszakmai szempontokat is figyelembe vett. Az UEFA közleménye hozzáteszi: az a rendező ország, amely kijut az Európa-bajnokságra, a csoportküzdelmek során legalább két mérkőzést hazai pályán játszik. Ez azt jelenti, hogy
Belgium egy új létesítménnyel, a 60 ezer néző befogadására alkalmas Eurostadionnal pályázott, amelynek építése azonban nem a tervek szerint halad. A belgák a legutóbbi egyeztetés óta nem tudtak eleget tenni az UEFA feltételeinek, így Brüsszel nem lehet házigazda az Eb-n. Beugróként Stockholm és Cardiff jelentkezett, de a testület végül nem vont be új helyszínt – számolt be a a Nemzeti Sport.
A belga főváros helyére London ugrik be a Wembley Stadionnal, ahol az elődöntőkkel és a döntővel együtt összesen hét összecsapásra kerül majd sor. Budapesten és Bukarestben is három csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt rendeznek.
A 2020-as Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolását 2018. december 2-án tartják Dublinban. Az Eb-selejtezőket 2019 márciusa és novembere között játsszák. A 16. labdarúgó-Európa-bajnokságot 2020 nyarán rendezik, a torna történetének 60. évfordulóján. A kontinenstornának 12 város ad otthont.
A 2020-as Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek házigazdái
A csoport: Róma (Olaszország), Baki (Azerbajdzsán)
B csoport: Szentpétervár (Oroszország), Koppenhága (Dánia)
C csoport: Amszterdam (Hollandia), Bukarest (Románia)
D csoport: London (Anglia), Glasgow (Skócia)
E csoport: Bilbao (Spanyolország), Dublin (Írország)
F csoport: München (Németország), Budapest (Magyarország)
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!