
Portugália nyerte a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságot, miután a vasárnapi döntőben hosszabbítás után 1-0-ra legyőzte a házigazda francia csapatot a Stade de France-ban.
2016. július 11., 00:442016. július 11., 00:44
2016. július 11., 11:352016. július 11., 11:35
A rendes játékidő nem hozott döntést és gólt sem a mérkőzésen, amelynek legemlékezetesebb jelenete sokáig az volt, hogy Cristiano Ronaldo, a portugálok csapatkapitánya sérülés miatt már az első félidő 25. percében kénytelen volt elhagyni a pályát. Ez még inkább növeli ama portugál együttes sikerének az értékét, amely Fernando Santos szövetségi kapitány irányításával tétmeccsen még nem kapott ki.
A Saint-Denis-ben rendezett fináléban a Lille csereként beállt csatára, Éder a 109. percben szerezte a győztes gólt, amellyel Portugália először hódította el az Európa-bajnoknak járó Henri Delaunay Kupát. Egyetlen korábbi döntőjében, 2004-ben házigazdaként nagy meglepetésre kikapott Görögországtól.
A franciák harmadik diadalukkal utolérhették volna az élen a spanyol és a német válogatottat, illetve másodszor fordult elő, hogy a hazai csapat a döntőben veszített. A portugálok csoportharmadikként jutottak tovább a magyarok által megnyert F jelű négyesből.
Eredmény, döntő:
Portugália-Franciaország 1-0 (0-0, 0-0, 0-0)
--------------------------------------------
Saint-Denis, Stade de France, 75 868 néző, v.: Mark Clattenburg (angol)
gólszerző: Eder (109.)
sárga lap: Cédric Soares (34.), Joao Mario (62.), Guerreiro (95.), W. Carvalho (98.), illetve Umtiti (80.), Matuidi (97.), Koscielny (107.), Pogba (115.)
Portugália:
Rui Patricio - Cédric Soares, José Fonte, Pepe, Guerreiro - W. Carvalho - Joao Mario, Adrien Silva (Moutinho, 66.), Sanches (Eder, 79.) - Nani, Cristiano Ronaldo (Quaresma, 25.)
Franciaország:
Lloris - Sagna, Koscielny, Umtiti, Evra - Pogba, Matuidi - Sissoko (Martial, 110.), Griezmann, Payet (Coman, 58.) - Giroud (Gignac, 78.)
A portugál válogatott kerete:
------------------------------
mezszám: név: születési idő: klub:
kapusok:
1 Rui Patrício 1988.02.15. Sporting Lisboa
12 Anthony Lopes 1990.10.01 Olympique Lyon
22 Eduardo 1982.09.19 Dinamo Zagreb
védők:
2 Bruno Alves 1981.11.27. Fenerbahce
3 Pepe 1983.02.26. Real Madrid
4 José Fonte 1983.12.22. Southampton
5 Raphael Guerreiro 1993.12.22. Lorient
6 Ricardo Carvalho 1978.05.18. Monaco
19 Eliseu 1983.10.01. Benfica
21 Cédric 1991.08.31. Southampton
középpályások:
8 Joao Moutinho 1986.09.08. AS Monaco
10 Joao Mário 1993.01.19. Sporting Lisboa
11 Vieirinha 1986.01.24. VfL Wolfsburg
13 Danilo 1991.09.09. FC Porto
14 William Carvalho 1992.04.07. Sporting Lisboa
15 André Gomes 1993.07.30. FC Valencia
16 Renato Sanches 1997.08.18. Benfica
18 Rafa Silva 1993.05.17. Braga
23 Adrien Silva 1989.03.15. Sporting Lisboa
csatárok:
7 Cristiano Ronaldo 1985.02.05. Real Madrid
9 Éder 1987.12.22. Lille
17 Nani 1986.11.17. Fenerbahce
20 Ricardo Quaresma 1983.09.26. Besiktas
szövetségi kapitány: Fernando Santos (1954.10.10.)
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!