Hirdetés

EURO 2016 – Nagy elődök nyomdokain

A labdarúgó-Európa-bajnokságok 1960 óta íródó történetének 15. seregszemléjét rendezik péntektől július 10-ig Franciaországban, de mostanáig még soha nem fordult elő, hogy Románia és Magyarország egyszerre szerepeljen kontinensviadalon. A két válogatott eltérő múlttal vág neki a viadalnak.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 10., 10:082016. június 10., 10:08

Európa Nemzetek Kupája néven 1960-ban indult útjának az 1968 óta már Európa-bajnokságként számon tartott legrangosabb kontinentális labdarúgótorna, ahol idén minden korábbinál több válogatott, 24 csapat vesz részt Franciaországban – ahol egyébként a legelső kontinensviadalt is megrendezték. Eleinte még csak „négyes döntőt\" rendeztek, majd 1980-tól kezdve folyamatosan növelve a létszámot nyolcról 16-ra, majd elérték a mostani csúcsot.

Az eddigi tizennégy Eb-ből a németek és a spanyolok egyaránt hármat megnyertek, de az örökranglista harmadik helyén álló gallok sem panaszkodhatnak, mert házigazdaként 1984-ben és 2000-ben is aranyéremmel zártak. Előbbi torna döntőjében épp a spanyolokat múlták felül 2-0-ra, míg utóbbit az olaszokkal szemben nyerték meg aranygóllal 2-1-re – David Trezeguet talált be a ráadásban a legendás Francesco Toldo kapujába.

Ez volt egyébként az a kiírás, amikor Románia elérte modernkori eddigi legjobb Eb-eredményét: az Anglia, Portugália és Németország alkotta csoportkör második helyéről – a portugálok mögött – továbbjutva, az olaszoktól kaptak ki a negyeddöntőben 2-0-ra. Ekkor egyébként Jenei Imre volt a válogatott szövetségi kapitánya, és bár már történelemnek tűnik, de még Jugoszlávia is részt vett rajta. Ez az Eb volt Gheorghe Hagi utolsó szereplése a válogatottban, de a németek, illetve az angolok elleni gólokat Viorel Moldovan, illetve Cristian Chivu, Dorinel Munteanu és Ionel Ganea szerezték – utóbbi a 89. percben büntetőből. A „Kárpátok Maradonáját\" pályafutása utolsó válogatott meccsén kiállították.

Franciaország, a mumus

A piros-sárga-kékek emellett még három Eb-n vettek részt, de sem 1984-ben, sem 1996-ban, sem pedig 2008-ban nem sikerült továbbjutniuk a csoportkörből. Előbbi tornának ugye szintén Franciaország adott otthont, de miután Bölöni László góljával egy Spanyolország elleni 1-1-gyel nyitottak, később kikaptak az NSZK-tól (2-1-re) és Portugáliától (1-0-ra) is. A \'90-es években fénykorát élő romániai együttes \'96-os szereplése ismételten kötődik a gallokhoz, akikkel azonos négyesben kezdtek. Erre a tornára a \'94-es világbajnokságon kivívott negyeddöntős szereplés után nagy reményekkel utazott el a válogatott, de a viadal hamar rémálommal változott, miután kikaptak Franciaországtól és Bulgáriától 1-0-ra, majd pedig a spanyolok múlták őket felül 2-1-re. 

Az eddigi Eb-helyszínek és a győztesek: 1960. Franciország – SZOVJETÚNIÓ;
1964. Spanyolország – SPANYOLORSZÁG; 1968. Olaszország – OLASZORSZÁG;
1972. Belgium – NSZK;
1976. Jugoszlávia – CSEHSZLOVÁKIA;
1980. Olaszország – NSZK;
1984. Franciaország – FRANCIAORSZÁG; 1988. NSZK – HOLLANDIA;
1992. Svédország – DÁNIA;
1996. Anglia – NÉMETORSZÁG;
2000. Belgium és Hollandia – FRANCIAORSZÁG;
2004. Portugália – GÖRÖGORSZÁG;
2008. Ausztria és Svájc – SPANYOLORSZÁG; 2012. Lengyelország és Ukrajna – SPANYOLORSZÁG.

Legutóbb a 2008-as seregszemlére kvalifikált a csapat, de a franciákat akkor sem úszták meg. Egy gól nélküli döntetlennel kezdtek ellenük, majd Adrian Mutu gólja révén következett az Olaszország elleni 1-1-es remi, hogy aztán a Hollandia ellen elszenvedett 2-0-s vereség miatt befejezzék a küzdelmet.

Érthető tehát, hogy nem volt teljesen felhőtlen az öröm, amikor a mostani Eb-re megint a franciákat kapták ellenfélként, ráadásul a két alakulat eddigi egymás elleni mérlege sem nekik kedvez – a piros-sárga-kékek öt döntetlen mellett mindössze három győzelmet jegyeztek eddig a gallok elleni 15 mérkőzésükön.

Utoljára 2011-ben, a 2012-es Eb selejtezőiben találkoztak Bukarestben, akkor gól nélküli döntetlen lett a végeredmény.

Sok évtizedes várakozás

Magyarország labdarúgó-válogatottjának nincsenek ilyen „közeli élményei\" nagy nemzetközi labdarúgó-viadalokról, legnagyobb sikereit akkor érte el, amikor Románia válogatottja többnyire „gyermekcipőben\" járt vele szemben. A 20. században ugyanakkor óriási hírnévre tett szert, olyannyira, hogy a Puskás-érában valóságos legendává vált az anyaországi futball. Világbajnokságon 1938-ban és 1954-ben ezüstérmes lett, az 1964-es tornát bronzéremmel zárta és még három olimpiai aranyéremmel is büszkélkedhet 1952-ből, 1964-ból és 1968-ból. 1950. június 4-e és 1954. június 30-a között máig rekordnak számító 30 mérkőzésen maradt veretlen.

Az eddigi Európa-bajnokságok góllövői

Összesített élmezőny:
Michel Platini (9 gól), Alan Shearer (7), Thierry Henry, Patrick Kluivert, Ruud van Nistelrooy, Nuno Gomes, Cristiano Ronaldo, Zlatan Ibrahimovic (6). Romániai gólszerzők: Bölöni László, Marcel Coraș, Florin Răducioiu, Viorel Moldovan, Cristian Chivu, Dorinel Munteanu, Ionel Ganea, Adrian Mutu.
Magyarországi gólszerzők: Bene Ferenc (2), Novák Dezsó, Kű Lajos.

Világversenyen viszont harminc éve, az 1996-os olimpia óta nem lépett pályára, Európa-bajnokságon pedig 1972-ben szerepelt utoljára. Akkor előbb a majdani ezüstérmes Szovjetuniótól – a Gernd Müller fémjelezte Nyugat-Németország lett az Eb-győztes – elszenvedett 1-0-s vereség után a házigazda Belgiummal szemben veszítették el 2-1-re a bronzmérkőzést. Erre a tornára egyébként Magyarország épp Romániával szemben jutott tovább a negyeddöntőből, ahol a hazai 1-1 után Bukarestben 2-2-es döntetlent ért el, míg végül semleges pályán, Belgrádban 2-1-re nyert Kocsis Lajos és Szőke István góljaival.

Azóta viszont a magyarok rendre lemaradtak a kontinensviadalról, hogy aztán a mezőnybővítés új esélyt adjon a piros-fehér-zöldeknek. A történelmi sikereiből táplálkozó alakulat most ugyan „outsidernek\" számít, de már a selejtezők során, a Dárdai Pál irányítása alatt megkezdett munka új fejezetet nyitott a magyarországi labdarúgásban. Ezt folytatja most Bernd Storck szövetségi kapitány, aki leszögezte: nem turistának utaztak el Franciaországba.

Elkészült az álomcsapat

Három olasz, két német, két spanyol, egy francia, egy portugál és egy holland futballista kapott helyet minden idők legjobb Európa-bajnoki keretében. Az UEFA által szervezett szavazás eredményeként a Juventus legendás kapusa, Gianluigi Buffon őrizné a hálót az olasz Paolo Maldini, a német Francz Beckenbauer és Philipp Lahm, valamint Carles Puyol hátvédek segítségével. A középpályán a spanyol Andrés Iniesta, az olasz Andrea Pirlo és a francia Zinédine Zidane játszana, míg a csatársorban a portugál Cristiano Ronaldo, a francia Thierry Henry és a holland Marco van Basten gondoskodna a gólokról.

Harc a Delaunay-kupáért

A mostani franciaországi Európa-bajnokság a 15. kontinensviadal lesz. A július 10-ei döntő győztese pedig a Henri Delaunay-kupát emelheti majd magasba. A kontinensviadal ötletgazdájáról, a francia szövetség egykori titkáráról elnevezett vándorserleget nyolc évvel ezelőtt „újították fel\" a londoni Asprey ékszerészetben.

A jelenlegi trófea nagyon hasonlít az eredeti, 1960-asra, legfőképp csak méreteiben változott: ezüst talapzata szélesebb lett, hogy a nagyobb súlyt jobban elbírja. Az eddigi Európa-bajnokokat a hátuljára gravírozták, míg a régi serlegen a talapzaton sorolták fel a győzteseket. A vándorserlegről aktuális tulajdonosa készíttethet másolatot, amelynek azonban egyötödével kisebbnek kell lennie.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben elkészült Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobra, amelyet a közeljövőben lepleznek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Hirdetés
2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
Hirdetés
Hirdetés