Hirdetés

Esélyt sem adott a Vasluinak a Kolozsvári CFR

Három nappal a Bajnokok Ligája-selejtezők elkezdése után találkozott a Liga 1-ben az európai elitsorozat két romániai résztvevője. Az előző szezon két legjobbjának találkozója azonban teljesen egyoldalúra sikeredett: a címvédő Kolozsvári CFR lefutballozta a pályáról az FC Vasluit, bár számos gólhelyzete közül csak hármat használt ki.

2012. augusztus 06., 08:502012. augusztus 06., 08:50

 A döntő tényező a keretek bősége közti különbség volt, míg a hazai csapatban öt új játékos is szerepelt a Slovan Liberec elleni találkozóhoz képest, a Vasluinál csak egy helyen módosult a Fenerbahce elleni kezdőcsapat. A vasutasoknál azonban nem érződött meg a csehországi visszavágóra pihentetett Mureşan, Sougou, Rada vagy Vass Ádám hiánya, a csapat uralta a mérkőzést, és a korábbi meccsekhez képest ezúttal ki is használta helyzeteit.

A sort Cadú nyitotta meg a Camora által kiharcolt büntetőből, a második félidőben pedig Bastos előbb fejjel, majd lábbal talált közelről a hálóba. Az első bajnoki siker azonban áldozatokkal is járt: a csereként beállt Deac, valamint Felgueiras kapus is megsérült a hajrában – a Vaslui keménykedését az Alexandru Tudor által kiosztott hét sárgalap sem tudta megfékezni.

„Az eredmény engem is meglepett, mert a játék kiegyenlített volt. Látszott, hogy ők mindent kiadtak magukból Isztambulban, és kétszer egymás után idegenben játszottak” – értékelt a meccs után Ioan Andone, a CFR edzője, aki leginkább annak örült, hogy csapata most sem kapott gólt. Marius Şumudică, a Vaslui szakvezetője szerint a bíró is befolyásolta az eredményt, mert minden kétes helyzetet a CFR javára ítélt meg. „Nem volt időnk felkészülni a meccsre, a hazaiak frissebbek és erősebbek voltak. Egy gyengébb csapatot így is megvertünk volna” – mondta a moldvaiak szakvezetője.


Liga 1. 3. forduló: Kolozsvári CFR–FC Vaslui 3-0 (Cadú 17. – 11-esből, Bastos 69., 83.), Besztercei Gloria–Medgyesi Gaz Metan 1-1 (Predescu 51., illetve Roman 80.), Pandurii Târgu Jiu–Ceahlăul Piatra Neamţ 3-1 (Răduţ 40., 50., Maxim 45., illetve Margină 59.), CS Turnu Severin–Concordia Chiajna 0-1 (Ad. Popa 90+4. – 11-esből), Petrolul Ploieşti–Galaci Oţelul 2-1 (Boudjemaa 19., 82., illetve Inkango 89.).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés