Hirdetés

Esélyes maradt a Minaur a BL-ben

Harmadik döntetlenjét jegyezte a férfi kézilabda-Bajnokok Ligájában a rövid szünet alatt meggyengült Nagybányai Minaur, amely vasárnap este hazai pályán 28-28-as végeredménnyel zárt a Skjern ellen.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. november 16., 16:462015. november 16., 16:46

A román bajnok amúgy több mint egy félidőn keresztül irányítása alatt tartotta a játékot, de a 40. percre „kifulladt”, így a felzárkózó dánok ellen végül a kapufa mentette meg a vereségtől. Ezzel együtt ez a pont igencsak értékes lehet majd a végelszámoláskor, hiszen a máramarosiak hét forduló után a D csoport harmadik helyén állnak. Eddig a második helyen tanyázó Skjernhez hasonlóan kilenc pontot gyűjtöttek, így csak egyetlen ponttal maradnak el a listavezető ukrán Motor Zaporozsjétől. 

Az A csoportban ugyancsak vasárnap este pályára lépő Veszprém 30-27-re nyert a Celje vendégeként, így a Paris Saint-Germain mögött egy ponttal elmaradva a második helyen áll a nyolcas összetettjében. A Barcelona által vezetett B csoportban a Szeged a Kristianstadt felett aratott hazai 35-28 arányú sikerével az ötödik pozíciót foglalja el. 

A női Bajnokok Ligája csoportköre már a végéhez közeledik, és az már eldőlt, hogy a Nagybányai HCM, a Bukaresti CSM, a Győr és a – Podravka vendégeként vasárnap este 27-24-re győző – Ferencváros is továbbjut a kvartettjéből.

Halálos baleset
A Târgoviștei CSU másodosztályos férfi kézilabdacsapatának három fiatal játékosa vesztette életét abban a vasárnap éjszaka történt közúti balesetben, amely során az együttest szállító kisbuszba belerohant egy rönkszállító. A hatóságok jelentése szerint a tragédiát az okozta, hogy a tehergépkocsi későn vette észre a meghibásodás miatt megállt mikrobuszt. Az ütközés során tizenegy sérültet szállítottat kórházba. Állapotuk stabil.

Már csak egyetlen forduló van hátra ebből a szakaszból, de utána a válogatottaké lesz a főszerep, hiszen december 5-20. között Dániában rendezik a világbajnokságot. Románia szövetségi kapitánya, Tomas Ryde több játékost kipróbált, amióta – kilenc hónapja – átvette a csapat irányítását, és a tavalyi Európa-bajnokságon felálló keret felét lecserélte.

Maradtak persze az olyan kulcsemberek, mint Paula Ungureanu, Cristina Neagu, Ada Nechita, Valentina Ardean, Aurelia Brădeanu vagy Laura Chiper, míg Melinda Geiger, Luciana Marin és Eliza Buceschi már korábban is megfordult a csapatban. Cristina Vizitiu, Diana Petrescu és Maria Tănăsie azonban most először vehet részt világversenyen. Szűcs Gabriella is most debütálhat vb-n romániai színekben, neki viszont már van tapasztalata, hiszen a Nagybányai HCM nagyváradi születésű kézilabdázója korábban már megfordult Magyarország válogatottjában is.

Románia a D csoportban Norvégiával, Spanyolországgal, Oroszországgal, Puerto Ricóval és Kazahsztánnal játszik majd, míg az A csoportba sorsolt Magyarország a házigazdákkal, valamint Montenegróval, Japánnal, Tunéziával és Szerbiával meccsel a csoportkörben. A Németh András vezette szakmai stáb lemondta a spanyolországi felkészülési tornát, helyette november 27-én Budapesten játszanak barátságos mérkőzést Ukrajnával.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés