Hirdetés

Erdélyi sikerek büntetőkkel

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Három ponttal gazdagodott tegnap a Kolozsvári U labdarúgócsapata, amely Boştină tizenegyesgóljával 1-0-ra legyőzte Gyulafehérváron a Ploieşti-i Astrát. Az erdélyiek korábban kétszer találkoztak tegnapi ellenfelükkel a román élvonalban, s mindkétszer kikaptak, így a győzelem történelminek nevezhető.

2010. november 02., 10:132010. november 02., 10:13

A meccs egyik főszereplője Machado volt, aki a 43. percben kiharcolta a Sebastian Colţescu játékvezető által megítélt büntetőt, majd a 70. percben szintén egy szabálytalanság miatt került a középpontba, ám ekkor ő könyökölt, amiért piros lapot kapott. Az U-nak azonban így is sikerült megszereznie a három pontot – erre öt fordulója nem volt példa a Liga 1-ben.

Szintén tizenegyesgól döntött Besztercén, ahol a bajnokságban is nyerő húzásnak bizonyult az edzőváltás: a Gloria a bő egy hete kinevezett Nicolae Manea irányításával 1-0-ra legyőzte a vendég Steauát, így megszakadt az erdélyiek hat fordulója tartó nyeretlenségi sorozata a Liga 1-ben.

Erdélyi párharcok a Román Kupában

Kisorsolták tegnap a Román Kupa negyeddöntőjének párosításait. A címvédő Kolozsvári CFR a Besztercei Gloriával küzd meg hazai pályán – az előzetes tervek szerint – november 10-én. Az FC Temesvár, akárcsak az elmúlt bajnoki fordulóban, a Brassói FC otthonában próbálja kiharcolni a továbbjutást.

A negyeddöntőben bukaresti rangadó is lesz: a Rapid a Steauát fogadja. Az utolsó párharcban a Dinamo a Craiovai U-t látja vendégül. A mérkőzések győztesei az elődöntőbe jutnak.

A vasárnap esti találkozó egyetlen gólja korán, tizenegyesből született; az előnyt a folytatásban jól őrizték a hazaiak, akik a hajrában újabb gólokat is szerezhettek volna. „Nagy szükség volt erre a győzelemre még akkor is, ha egy olyan nagyra törő csapattal játszottunk, mint a Steaua. Gratulálok a játékosaimnak, akik nagy odaadással küzdöttek, megdolgoztak a sikerért” – nyilatkozta a múlt héten a Román Kupában is győzelemmel bemutatkozó Nicolae Manea.

A tréner – aki 1989-ben Besztercén kezdte edzői karrierjét másodedzőként – hozzátette, a legfontosabb, hogy minél hamarabb eltávolodjanak a kiesést jelentő helyektől, ugyanis szerinte a Gloria sokkal jobb csapat ennél. A másik oldalon Marius Lăcătuş vezetőedző szégyenteljes kudarcnak nevezte a vereséget, míg George Becali klubtulajdonos kijelentette, az elmúlt időszakban az átigazolásokra költött 5 millió euró kárba veszett, mintha „elégette volna”.

A szintén az élbolyhoz tartozó FC Temesvár sem nyert vasárnap este: gól nélküli döntetlenre zárt a Brassói FC vendégeként. „Azzal elégedettek vagyunk, hogy nem kaptunk gólt, de az bánt, hogy a Helder ellen elkövetett szabálytalanság miatt nem adtak meg nekünk egy tizenegyest, miközben mi vagyunk az egyetlen csapat, amely idén még nem lőtt büntetőt.

Nem a bajnokság megnyeréséért hajtunk, hanem azért, hogy minden soron következő meccset megnyerjünk” – nyilatkozta Cosmin Contra, a bánságiak játékosedzője. Dănuţ Oprea, a brassóiak technikai igazgatója szerint igazságos eredmény született, és a döntetlen értékét növeli, hogy egy élcsapat ellen jegyezték.



Liga 1, 13. forduló:

FC Vaslui–Victoria Brăneşti 1-0 (Cânu 64.),

Dinamo–Szászmedgyesi Gaz Metan 3-2 (Alexe 16., And. Cristea 70. – 11-esből, Scarlatache 73., illetve Liţu 22., Trtovac 35.),

Galaci Oţelul–Kolozsvári CFR 1-1 (Iorga 58., illetve Peralta 90.),

Marosvásárhelyi FCM–Sportul Studenţesc 4-1 (Târnăvean 16., Vasilache 52., Cordoş 55., Stere 90. – 11-esből, ill. Pătraşcu 58.),

Besztercei Gloria–Steaua 1-0 (J. Moraes 6. – 11-esből),

Brassói FC–FC Temesvár 0-0,

Kolozsvári U–Ploieşti-i Astra 1-0 (Boştină 44. – 11-esből).
Az Urziceni-i Unirea–Craiovai U és a Rapid–Tîrgu Jiu-i Pandurii találkozó lapzárta után ért véget.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés