
Emléktáblát kap szülővárosában, Nagyváradon a 2003-ban elhunyt legendás sportriporter, idősebb Knézy Jenő – számolt be a Nol.hu hírportál.
2016. január 05., 16:342016. január 05., 16:34
A kezdeményező Vujity Tvrtko Pulitzer-díjas újságíró, aki 2015 elején fordult Ilie Bolojan polgármesterhez és a város önkormányzatához, hogy Knézy Jenő szülőházán, az egykori Deák Ferenc (Emanuil Gojdu) utca 2-es számú épületén helyezzenek el egy emléktáblát, amelyen a sportriporter legendás köszöntése, a „Jó estét, jó szurkolást!\" mondat is olvasható lesz.
„Ha kiderül, melyik lakásban született Knézy, akkor már csak a ház lakóinak kell rábólintaniuk az emléktáblára\" – nyilatkozta a Nol.hu-nak Huszár István alpolgármester, aki szerint az emléktábla elhelyezése nagy megtiszteltetés Nagyvárad számára.
Huszár hozzátette, várhatóan a jövő héten kiderül, pontosan mikor avathatják fel az emléktáblát. Tvrtko egyébként a nagyváradi önkormányzatnál jelezte, ha anyagi akadálya lenne az emléktábla elhelyezésének, akkor átvállalja annak költségeit.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!