Hirdetés

Emlékezetes pekingi pillanatok

A Reuters hírügynökség „egy csokorba fogta” a vasárnap befejeződött pekingi olimpia legemlékezetesebb pillanatait. A nyitóünnepséggel kapcsolatban utólag derült ki, hogy néhány jelenetet számítógéppel előre megterveztek, majd fény derült arra is, hogy a bájos kínai kislány play-backről énekelte az Óda a hazáért című dalt, mert az igazi hang tulajdonosa nem volt elég helyes ahhoz, hogy Kínát képviselje.

Gazda Árpád

2008. augusztus 26., 00:002008. augusztus 26., 00:00

A jamaicai Usain Bolt viszont tökéletes volt ahhoz, hogy hazája hősévé váljon: 9.69 másodperces világrekorddal megnyerte a 100 méteres síkfutás döntőjét. Bolt saját csúcsát (9.72) döntötte meg, ráadásul az utolsó métereket már ünnepelve, körbetekintgetve, mellét verdesve tette meg, majd bemutatta az azóta híressé vált „íjász” pozíciót. Bolt a 200 méteres síkfutás döntőjét is világcsúccsal (19.30 mp) nyerte, akkor már minden erejét beleadta a sikerbe. Boltnak később furcsa „követője” is akadt: az észt Gerd Kanter úgy ünnepelte a diszkoszvetésben szerzett aranyérmét, hogy végigfutotta a 100 méteres pályát, és a jamaicai sprinter „íjász” pozícióját utánozta.

Boltnál is nagyobbat alkotott Michael Phelps. Az amerikai úszó önkívületi állapotban ünnepelte csapattársát, Jason Lezakot a 4×100 méteres férfi gyorsváltó döntőjében, amikor az utolsó száz méteren sikerült megelőzni a franciákat, aminek is köszönhetően később valóra válhatott Phelps álma: az úszófenomén ugyanis nyolcadik aranyérmét is megszerezte a pekingi olimpián, s ezzel megdöntötte honfitársa, Mark Spitz 1972-es hételsőséges rekordját.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés