2011. január 28., 09:342011. január 28., 09:34
Ezt csütörtökön hivatalosan megerősítették, és ha Contador fellebbez, a végső döntést februárban mondják ki. A 28 éves bringás és a nemzetközi szövetség (UCI) is fellebbezhet tíz napon belül a döntés ellen.
A Tourt tavaly harmadszor megnyerő, továbbá a másik két háromhetes körversenyen, a Giro d’Italián és a Vuelta a Espanán is korábban győztes Contador klenbuterollal bukott le, szerinte fertőzött hússal került a szervezetébe a tiltott szer.
Contador versenyzési jogát augusztusban függesztették fel az ítéletig, így a mostani határozat értelmében 2011 augusztusáig nem versenyezhet, eszerint idén a Tour de France-on sem indulhat. Korábban egyetlen kerekest fosztottak meg a Tour de France-on aratott összetett győzelmétől. Az amerikai Floyd Landis, aki éppen múlt héten jelentette be visszavonulását, 2006-ban nyerte meg a sportág legrangosabb körversenyét, de a 17. szakaszon levett mintájában túl magas volt a tesztoszteronszint, így „zöld asztalnál” végül a mögötte második spanyol Oscar Pereiro Sio diadalmaskodott a Touron. Ezúttal a luxemburgi Andy Schleck vallhatja magát a tavalyi viadal bajnokának, amennyiben jogerőssé válik az ítélet.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.