Elszálltak a Bihar FC feljutási reményei

Csak a Bihar FC nem tudott nyerni a hétközi fordulóban a B osztály erdélyi csoportjának feljutásra pályázó csapatai közül: a nagyváradi együttes hazai pályán nem bírt a kiesőjelölt Corvinullal.

Gazda Árpád

2006. április 13., 00:002006. április 13., 00:00

Labdarúgás
A váradi futballisták első félidei gyenge játékát látva szünetben Szatmári Sándor klubelnök is bement az öltözőbe, s a második játékrészben Florin Lazãr kiállítása (50. perc) ellenére is jobban játszott a Bihar FC. A helyzetek azonban egy kivétellel kimaradtak, ráadásul alig négy perccel a hazai vezető gól után a vajdahunyadiak büntetőből kiegyenlítettek. A Bihar hátránya így már 9 pont az éllovas Gaz Metannal szemben, s a váradiak hátralevő műsora is igen nehéz: Szászmedgyesen és Kolozsváron is kell még játszaniuk.
Az élen álló Gaz Metan és az üldöző Liberty egyaránt korai góllal gyűjtötte be a három pontot Aranyosgyéres ellen, illetve Szatmáron, bár a szalontaiak a második félidőben nehéz perceket éltek át az egykapuzó Olimpia otthonában. Az U viszont szünet után csikarta ki a győzelmet Nagyszentmiklóson, s ezzel feljött a harmadik helyre. A kiesés ellen küzdő együttesek közül csak a Corvinul tudott pontot szerezni tegnap, így hátrányuk nőtt a középmezőny együtteseivel szemben.


B osztály, 20. forduló, III. csoport: Szatmárnémeti Olimpia–Nagyszalontai Liberty 0-1 (Farcãu 5.), Nagyváradi Bihar FC–Vajdahunyadi Corvinul 1-1 (Voiculeþ 73., ill. Mitricã 77. – 11-esből), Nagyszentmiklósi Unirea–Kolozsvári U 1-3 (Utfineanþ 67., ill. Giurgiu 51., Jula 69., Mureºan 90+3.), Szászmedgyesi Gaz Metan–Aranyosgyéresi IS 1-0 (Briciu 12.), Resicabányai FCM–Aradi UTA 3-0 (Mihalcea 21., Gurici 49., Gideon 85.), Dési Unirea–Gyulafehérvári Unirea 2-1 (Chitescu 75. – 11-esből, Goia 86., ill. Scarlat 45.), Temesvári CFR–Besztercei Gloria II 4-0 (Gheju 32., 64., Nicolin 82., Mitics 86.). A Lupényi Minerul állt. A többi erdélyi csapat eredményei, I. csoport: Brassói FC–Mangaliai Callatis 1-0, Négyfalui Precizia–Moineºti-i Petrolul 1-0, Konstancai Altay–Brassói Forex 1-0. II. csoport: Mioveni-i Dacia–Nagyszebeni FC 0-1.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen
2025. augusztus 31., vasárnap

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool

Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett góljával a Kerkez Milost is soraiban tudó, címvédő Liverpool 1-0-ra nyert a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi rangadóján.

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool
2025. augusztus 31., vasárnap

Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, és ezzel 34 pontra növelte az előnyét az összetettben csapattársával, Lando Norrisszal szemben.

Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett
Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett
2025. augusztus 31., vasárnap

Holland Nagydíj: Piastri nyert, Norris kiesett