Hirdetés

Elsüllyedt a Nagyváradi VSK Splitben

„Megint gyengén játszottunk, nem összpontosítottunk” – ismerte el Gheorghe Dunca, a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapatának egyik kulcsembere – és egyben az alakulat arculatfelelőse –, miután szerda este 14-9-re kikaptak a Mornar Split vendégeként az Eurokupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. november 12., 16:572015. november 12., 16:57

2015. november 13., 18:232015. november 13., 18:23

Pedig a Körös-parti piros-kékek a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőköréből kerültek át a második számú európai klubsorozat mezőnyébe, miközben horvát ellenfelük eleve ebben a sorozatban játszott.

Úgy tűnik azonban, hogy az ex-jugoszláv pólóiskola fölénye töretlen: a kiegyensúlyozott első negyedben a spliti csapat 4-3-ra vezetett, majd a második játékrészben kétgólosra növelte a különbséget, hogy aztán a térfélcserét követően nagyarányú sikerrel okozzon meglepetést.

Ilyen körülmények között Kádár Kálmán legénységének szinte már megpecsételődött a sorsa, de a horvátok kapujába két gólt dobó Dunca még kivitelezhetőnek tartja a hátrány ledolgozását. „Most viszont a jövő hétvégi, Steaua elleni bajnoki fordulóra kell összpontosítanunk, a Mornar elleni december 16-i visszavágóra majd csak azután készülünk” – magyarázta.

A sorozat negyeddöntőjében érdekelt Szeged nagy elánnal vízilabdázva kényelmes, 9-3 arányú sikert aratott a vendég Hannover ellen, így közel került a továbbjutáshoz szerda este. Edzőjük, Varga Péter „rendkívül boldog” volt, szerinte a szezon legjobb játékát mutatták be, ő pedig ilyen „állómeccset” eddig csak aktív pólósként élt meg. A németországi visszavágót ők is decemberben vívják, akárcsak a Brescia, amely szerda este 11-5-re nyert Oroszországban a Kirisi ellen, valamint a Szintez Kazany, amely a Marseille medencéjében nyert 9-8-ra.

Mialatt az Eurokupa mezőnye a negyeddöntőt játszotta, a Bajnokok Ligájában a főtáblás meccsek második fordulóját rendezték, ahol a B csoportban érdekelt Szolnok épp a Budapesti OSC-t fogadta és győzte le 8-7-re. A hatos másik két összecsapásán: Pro Recco–Belgrádi Partizan 15-3, Galatasaray–Jug Dubrovnik 10-16. A B csoportban az Eger a Primorje vendégeként kapott ki 8-7-re, miközben a Barceloneta otthon 15-10-re nyert a Jadran Herceg Novi ellen, a Spandau pedig 11-11-es döntetlent jegyzett az Olimpiakosszal szemben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
Hirdetés