
„Nem hittem, hogy valaha látok egy angol válogatottat ennyire fölényben futballozni egy nagy tornán" – mondta az újabb meglepetéseket hozó franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság rangidős szövetségi kapitánya, Roy Hodgson.
2016. június 21., 18:172016. június 21., 18:17
Értékelésekor azonban csak részben volt elégedett, mert angol együttese mindössze gól nélküli döntetlent ért el hétfő este Szlovákia ellen és emiatt összesen öt ponttal, a B csoport második helyéről, az 1 ponttal sereghajtó oroszokat 3-0-val verő Wales (6 pont) mögött biztosította be továbbjutását a nyolcaddöntőbe.
„Nem hiszem, hogy sokkal többet tehettünk volna ennél, az elejétől a végéig uraltuk a találkozót, rengeteg lövéssel próbálkoztunk. Csalódás a csoport második helye, mivel az élen akartunk végezni. Azonban így is ott vagyunk a legjobb tizenhat között, és azt látva, ahogyan játszunk, egyik válogatottól sem félek\" – tette hozzá a szakember, aki a folytatásban épp a magyar érdekeltségű F előjelű négyes második helyezettjével játszik majd hétfőn Nizzában.
Ez akár a jelenleg csoportelső Magyarország is lehet, amelyiknek végső helyezése csak a szerdai, utolsó fordulóban dől el. Ebben az F kvartettben ugyanis most még csak annyi biztos, hogy a piros-fehér-zöldek a legrosszabb esetben is harmadikok lesznek, mert a tőlük elszenvedett vereség miatt Ausztria Izland legyőzése esetén sem előzheti meg őket.
A magyar–portugál és az izlandi–osztrák összecsapások szerdán egyaránt 19 órakor kezdődnek, míg 22 órakor az E csoport, Olaszország–Észak-Írország és Svédország–Belgium párosítás szerint lép pályára.
Távozó kapitányok
A sereghajtóként biztos kieső Ukrajnát és Romániát Oroszország követte a sorban. Ennek hatására pedig sorra érkeztek a lemondásra vonatkozó bejelentések. Elsőként a Walestől vereséget szenvedő oroszok kapitánya, Leonyid Szluckij közölte, hogy „elviszi a balhét\". Meglátása szerint elég idejük volt a felszülésre és a csapat kiválasztására, de ha ez „ennyire nem működik\", akkor az edzőnek kell vállalnia a felelősséget. „A történtek után úgy érzem, szükséges, hogy egy másik edző készítse fel a válogatottat az elkövetkező nagyon fontos időszakra\" – mondta a 2018-as vb-n házigazda oroszok mestere.
Kedden az ukrán kapitány, Mihajil Fomenko is bejelentette, hogy lemond a szövetségi kapitányi tisztségről, így már csak Anghel Iordănescu sorsa kérdéses. A „Tábornok\" szerződése az Európa-bajnokság végégig van érvényben, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) pedig még nem határozott a folytatásról.
Dicstelen hazatérés
A piros-sárga-kék válogatott egyébként kedd hajnalban tért vissza az országba, ahol a reptéren összegyűlt néhány szurkoló kiabálta feléjük, hogy „nevetségesek vagytok\". Iordănescu most már nyilatkozataiban is felvállalta a felellőséget, legalábbis elnézést kért a drukkerektől és a sportrajongóktól a gyenge teljesítményért. „Én vagyon az első számú hibás. Felvállalom ezeket az eredményeket, valamit a csapat viselkedését és játékát. Nagyon sajnálom, ami történt, a továbbiakban vonják le önök a következtetéseket\" – fogalmazott a szövetségi kapitány. Újságírói kérdésére viszont hozzátette, hogy a kudarcért a romániai labdarúgás aktuális színvonalát okolja, szerinte a hazai futballban tapasztalható problémák vezettek idáig.
Az FRF-elnök Răzvan Burleanu ismételten a sportági szövetségi korábbi irányítóira hárította a felkelősséget, meglátása, hogy az elmúlt 24 év hiányos befektetéseinek egyenes következménye az, ami Franciaországban történt a Svájccal remiző, de a házigazdától és Albániától vereséget szenvedett válogatottal.
A csapatkapitány Vlad Chiricheș kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatóján adott újra hangot sajnálatának és csalódottságának. „Úgy látszik nem volt elég a pozitív hozzáállás. Számítottunk bírálatokra, mert nem szerepeltünk jól az Eb-n. Senki sem elégedett, tisztában vagyunk azzal, hogy többet kellett volna elérnünk\" – fogalmazott. A 26 éves hátvéd úgy érzi, hogy túl kell lépniük ezen a fájó momentumon és a jövőbe kell tekinteniük.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!