Hirdetés

Első bajnoki aranyát ünnepli a Nagybányai HCM

A férfi és a női mezőnyben is bajnokot avattak a kézilabda-Nemzeti Liga vasárnapi játéknapján. A férfiaknál a Konstancai HCM ugyan kikapott a Bákói Ştiinţa otthonában, egymás elleni jobb gólkülönbségének köszönhetően megvédte címét. A hölgyek között a Nagybányai HCM először ünnepel bajnoki aranyat.

Nagy-Méhész Tünde

2014. május 26., 16:132014. május 26., 16:13

A rájátszás utolsó fordulójában dőlt el a bajnoki aranyérem sorsa a férfi Nemzeti Ligában: a Bákói Ştiinţa hazai pályán 24-19-re nyert a címvédő Konstancai HCM ellen – ezáltal szintén kilenc ponttal zárja a rájátszás második körét, de a két csapat egymás elleni mșrlege a címvédőnek kedvez, amely hazai pályán kilenc góllal (27-18) nyert, így övé maradt a bajnoki cím.

Az már korábban biztossá vált, hogy a bronzérmet a Tordai Potaissa kapja – amely harmadik élvonalbeli idényének végén története legjobb eredményét érte el –, a negyedik, még európai kupaindulást érő helyet pedig a Székelyudvarhelyi KC szerezte meg. A Konstancai HCM egyébként sorozatban hatodik, összességében kilencedik bajnoki aranyérmét szerezte.

A női mezőnyben hasonló volt a helyzet: a Nagybányai HCM és a Brassói Corona egymás ellen, a rájátszás negyedik fordulójában dönthette el a bajnoki cím sorsát. Igaz, itt nehezebb feladat várt a brassói csapatra, hiszen idegenben kellett volna legalább öt góllal nyernie.

Az izgalmak végül elmaradtak a nagybányai Lascăr Pană sportcsarnokban: az első tíz percet leszámítva – amikor a találkozón kilenc gólig jutó Aurelia Brădeanu remek játékával a vendég együttes vezetett – a hazai együttes irányított, a félidőben nyolcgólos előnyben volt, melyből ötöt a meccs végéig megtartott.

A Nagybányai HCM története első serlegét tavaly szerezte, amikor nagy meglepetésre megnyerte a Román Kupát. A nagy rivális Oltchim Râmnicu Vâlcea csődjét kihasználva aztán a szezon előtt tovább erősítette keretét, és ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében is bemutatkozott, majd a román Szuperkupában sem talált legyőzőre.

Costică Buceschi edző vezetésével idén az első bajnoki cím is összejött, és a szezon során bejelentett igazolásokkal a következő idényben az európai kupaporondon is összejöhet az áttörés. Januárban előbb az olimpiai és világbajnok norvég Camilla Herrem érkezését jelentették be, majd később a decemberben világbajnoki címet szerző brazil válogatott két alapemberével, Alexandra do Nascimentóval és Barbara Arenharttal kötöttek szerződést.

A nagybányai csapat vezetőedzője a bajnoki cím megszerzése után gratulált játékosainak és stábjának, de már előretekintett: „Remélem, ugyanilyen intenzíven folytatjuk, nemcsak belföldön, de a nemzetközi porondon is, és miért ne juthatnánk jövőre Final Fourba a Bajnokok Ligájában.\"

„Az előző évekkel ellentétben, amikor az Oltchim rendre a legnagyobb esélyes volt, és mindenki a második helyért harcolt, most ránk tekintettek esélyesként, és ez nagy nyomást helyezett ránk.\" – ismerte el a rájuk nehezedő nyomást Buceschi.

A hölgyek mezőnyében a 4–6. helyért rendezett csoportban a Kolozsvári U-Jolidon idegenben is legyőzte a Zilahi HC-t, ezzel közelebb került a negyedik, KEK-indulást érő hely megszerzéséhez.

Nemzeti Liga, férfiak, 1–3. helyért: Bákói Ştiinţa–Konstancai HCM 24-19. Végeredmény: 1. Konstancai HCM 9 pont, 2. Bákói Ştiinţa 9, 3. Tordai Potaissa 0.

4-6. helyért: Energia Pandurii–Bukaresti Dinamo 36-30. A csoport végeredménye: 1. Székelyudvarhelyi KC 9 pont, 2. Energia Pandurii 6, 3. Bukaresti Dinamo 3.

Nők, 1-3. helyért: Nagybányai HCM–Brassói Corona 33-28. A csoport állása: 1. Nagybányai HCM 9 pont/3 mérkőzés, 2. Brassói Corona 3/3, 3. Dunărea Brăila 0/2.

4-6. helyért: Zilahi HC–Kolozsvári U-Jolidon 25-26. A csoport állása: 1. U-Jolidon 6 pont/3 mérkőzés, 2. Zilahi HC 3/3, 3. HCM Roman 3/2.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés