Hirdetés

Először Szuperkupa-győztes a Győr

A bajnok Győr 3-0-ra legyőzte szombaton a kupagyőztes DVSC-TEVA labdarúgócsapatát a Szuperkupáért kiírt mérkőzésen, amelyet a Puskás Ferenc Stadionban rendeztek.

Hírösszefoglaló

2013. július 14., 16:302013. július 14., 16:30

 

Nem túl nagy iramban kezdtek a nemzetközi bemutatkozásra készülő csapatok, de negyedóra elteltével a Debrecen került mezőnyfölénybe, később mégis a Győr szerzett vezetést egy gyors ellentámadásból. Közvetlenül a szünet egy hasonló akcióból aztán kétgólosra hízott a magyar bajnok előnye. A folytatásban is hasonló volt a játék képe, a debreceniek próbálták diktálni a tempót, de a Győr futballozott hatékonyabban és veszélyesebben. A hajrában a debreceni kapus, Verpecz hatalmas hibáját kihasználva a magyar bajnok újabb gólt szerzett, egyúttal megérdemelten és magabiztosan hódította el a Szuperkupát.

Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője értékelésében arról beszélt, hogy húsz-huszonöt perc után ráerőltették akaratukat a Debrecenre, irányították a játékot, szép gólokat lőttek. A másik oldalon Kondás Elemér azt emelte ki, hogy az új játékosok között még nem volt meg a megfelelő szinkron, sok volt a hiba a csapat játékában.

A Győr története során először játszott a Szuperkupáért, amelyet így először hódított el, s ezért ötmillió forintos pénzjutalom is járt. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg Paulo Sousa, a Győr Bajnokok Ligája-selejtezős ellenfelének, az izraeli Makkabi Tel-Avivnak a vezetőedzője, aki korábban a Videotont irányította. A magyar bajnok szerdán otthon kezd, míg az Európai Liga második selejtezőkörében érdekelt Debrecen csütörtökön a norvég Strømsgodset vendégeként lép pályára.

Az EL első körében rajthoz állt két magyar csapat közül a Honvéd az idegenbeli 4-1-es siker után otthon 9-0-ra kiütötte a montenegrói Cselik Niksicset, a Videoton azonban elvérzett: a hazai 2-1-es győzelmet követően a 92. percben, emberelőnyben kapott tizenegyesgól miatt kiesett a szintén montenegrói Mladoszt Podgorica otthonában. A Honvéd csütörtökön a szerb Vojvodina vendégeként folytatja szereplését.

Magyar Szuperkupa: Győri ETO FC–DVSC-TEVA 3-0 (Trajkovics 32., Koltai 45., Kalmár 85.).
Az örökranglista: 1. Debrecen 5 siker, 2. Ferencváros 4, 3. Újpest, MTK és Videoton 2-2, 6. Győr 1.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés