Hirdetés

Először jutott a BL négyes döntőjébe a Veszprém

Fennállása során először jutott a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a Veszprém: a negyeddöntőben másodszor, a szombati visszavágón is legyőzte a Paris Saint-Germain csapatát.

MTI

2014. április 27., 12:262014. április 27., 12:26

A magyar együttes, amely egy hete 28-26-ra nyert Párizsban, ilyen kedvező helyzetből még sosem várhatta hazai pályán a Final Four előtti utolsó összecsapást.

Telt ház, fülsüketítő zaj fogadta a csapatokat, az arénában ötezren, a csarnokon kívül pedig sok százan – a jegy nélkül maradottak, óriáskivetítő előtt – szorítottak a magyar bajnoknak.

Parádés védekezéssel kezdett a Veszprém, az 5. percben 2-0 volt az állás, a túloldalon Melics büntetőt is rontott. Az első vendégtalálat a 6. perc végén esett (3-1). Abalo révén aztán egyenlő lett azután, hogy a kapufa kétszer sem segítette a veszprémieket. Hansent állították ki 5-4-nél, Sulic pedig továbbra is szállította a gólokat.

Hibák is akadtak mindkét oldalon, érezhető volt, hogy mindenkit nyomasztott a tét. Melics a második hétméteresét puskázta el 7-5-nél, ám ezt követően Honrubia megugrásaival a 26. percben újból egyenlő lett (10-10) az állás. Időt kért a Veszprém, de nem sikerült megakadályozni az elsősorban védekezésben jelentősen feljavuló párizsiak fordítását (11-12). A szünet előtt még Nagy talált be.

A második játékrész elején is meglépett három találattal a Veszprém, főleg Sulic bizonyult könyörtelen befejezőnek. A 36. percben, 16-13-nál időt kért a franciák edzője, ez azonban nem eredményezett felzárkózást.

Volt egy szakasz, amikor sorra ítélték a kiállításokat a bírók, ebből a hazaiak jöttek ki jobban (44. perc: 23-17). A vendégektől gyakorlatilag csak Hansen volt veszélyes a kapura, így fokozatosan nőtt a különbség. A 49. percben már 28-20 állt az eredményjelzőn, és a hangzavarban szinte felrobbant a csarnok.

A hajrában becsúszott néhány könnyelmű megoldás, így tudta kozmetikázni az eredményt a világsztárokból álló, ám igazi csapattá még nem összegyúrt PSG. A vendégek irányítójának, az ex-veszprémi Császárnak ezúttal is csak epizódszerep jutott.

A legrangosabb sorozatban 2010 óta rendeznek Final Fourt, magyar csapat most először jutott be. A Veszprémet ezt megelőzően csak spanyol vagy német csapat ütötte el a négyes döntőtől.

Carlos Ortega, a veszprémiek vezetőedzője szerint a mérkőzés fontos szakaszaiban remekül védekezett csapata, és volt ereje a támadások sikeres befejezésére is. „A minimális célt teljesítettük, ott vagyunk a Final Fourban, de nem szeretnénk itt megállni” – szögezte le.

„Abban a nagyszerű hangulatban, melyet szurkolóink teremtettek, nem születhetett más eredmény, csak az, hogy mi jutunk tovább – nyilatkozott Nagy László. – Sok balszerencsés év után végre összejött a Final Four. Bízunk benne, hogy oda is rengetegen kísérnek majd el bennünket.\"

BL, negyeddöntő, visszavágó:

MKB-MVM Veszprém–PSG 31-26 (12-12). Gólszerzők: Sulic 8, Ilics 8/1, Nagy 4, Iváncsik T. 3/1, Iváncsik G. 2, Ruesga 2, Chema 2, Vilovszki 1, Ugalde 1, illetve Hansen 9/5, Honrubia 5, Narcisse 3, Vori 3, Kopljar 2, Abalo 2, García 1, Hallgrimsson 1. Továbbjutott a Veszprém kettős győzelemmel, 59-52-es összesítéssel.

Vardar Szkopje–Flensburg-Handewitt 27-25 (10-15). Továbbjutott a Flensburg 49-49-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

Barcelona–Rhein-Neckar Löwen 31-24 (15-11). Továbbjutott a Barcelona 62-62-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal.

Később: THW Kiel–Metalurg Szkopje (az első meccsen 31-21)

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés