Hirdetés

Előre kitervelt volt a „testvérverés”

„Kötöttünk egy szerződést a játékosokkal, hogy győzelemre játszunk, és a nehéz körülmények ellenére sikerült elérnünk a célunkat” – fogalmazott Egervári Sándor, a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya, miután tanítványai kedd este 2-1-re nyertek Finnországban, sorozatban harmadik Európa-bajnoki selejtezőjükön diadalmaskodva.

Páva Adorján

2010. október 14., 10:002010. október 14., 10:00

A szakember értékelőjében kiemelte, az igazi taktikai harc a második félidőben kezdődött, amikor jól nyúltak hozzá a cserékhez – Koman a félidőben állt be, és néhány perc múlva gólpasszt adott Szalainak –, s a játék nagy részében sikerült kivenni a hazaiak legveszélyesebb játékosait.

A finnek ennek ellenére a hajrában kiegyenlítettek, egy olyan periódusban, amikor az Egervárival kötött „szerződés” csak néhány veszélyes magyar ellentámadás által éreztette hatását, miközben a sokszor a teljes csapatot felvonultató védelemben így is sikerült réseket találniuk a hazaiaknak. A finn gól azonban a skandináv játékosok fejét borította el, akik az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve támadtak, így a labdaszerzések után a vállalkozó szellemű magyar játékosoknak szabad volt az útjuk a finn kapuig.

Így tett Elek, a Videoton 22 éves védekező középpályása is, aki az utolsó percben végignyargalt a pályán, majd a bal szélen vele futó Dzsudzsákhoz passzolt, akinek a hosszú sarokban kikötő lövése kirobbantotta a magyar örömünnepet.

„A legutóbbi három mérkőzésen megszerzett kilenc pont jó alapot jelent a későbbiekre nézve, annál is inkább, mert már a pályán is látható, hogy a játékosok egyre jobban, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, egyre inkább megismerik és tisztelik egymást” – jelentette ki Egervári, akinek csapata már az E csoport második helyezettjeként várja a folytatást, hiszen Hollandia nemcsak jól megleckéztette 4-1-es győzelmével az addig szintén százszázalékos Svédországot, hanem a magyar előrelépést is elősegítette.

Európa-bajnoki selejtezők, keddi eredmények

E csoport:

Finnország–Magyarország 1-2 (Forssell 86., ill. Szalai 49., Dzsudzsák 94.),
Hollandia–Svédország 4-1 (Huntelaar 4., 55., Afellay 37., 59., ill. Granqvist 69.),
San Marino–Moldova 0-2 (Josan 20., Doros 86. – 11-esből).
Az állás:
1. Hollandia 12 pont/4 mérkőzés,
2. Magyarország 9/4,
3. Svédország 6/3 (9-4),
4. Moldova 6/4 (5-3),
5. Finnország 0/3 (2-6),
6. San Marino 0/4 (0-21).

A csoport:

Kazahsztán–Németország 0-3,
Azerbajdzsán–Törökország 1-0,
Belgium–Ausztria 4-4.
Az állás:
1. Németország 12/4, ,
2. Ausztria 7/3,
3. Törökország 6/4,
4. Belgium 4/4,
5. Azerbajdzsán 3/3,
6. Kazahsztán 0/4.

B csoport:

Örményország–Andorra 4-0,
Szlovákia–Írország 1-1,
Macedónia–Oroszország 0-1.
Az állás:
1. Oroszország 9/4,
2. Örményország 7/4 (9-4),
3. Írország 7/4 (7-5),
4. Szlovákia 7/4 (4-4),
5. Macedónia 4/4,
6. Andorra 0/4.

C csoport:

Feröer-szigetek–Észak-Írország 1-1,
Észtország–Szlovénia 0-1.
Az Olaszország–Szerbia mérkőzés a vendégdrukkerek rendbontása miatt félbeszakadt.
Az állás:
1. Olaszország 7/3 (7-1),
2. Szlovénia 7/4 (7-3),
3. Észtország 6/4,
4. Észak-Írország 5/3,
5. Szerbia 4/3,
6. Feröer-szigetek 1/5.

 

D csoport:

Fehéroroszország–Albánia 2-0,
Franciaország–Luxemburg 2-0.
Az állás:
1. Franciaország 9/4,
2. Fehéroroszország 8/4,
3. Albánia 5/4,
4. Bosznia-Hercegovina 4/3,
5. Románia 2/3,
6. Luxemburg 1/4.

F csoport:

Lettország–Grúzia 1-1,
Görögország–Izrael 2-1.
Az állás:
1. Görögország 8/4,
2. Horvátország 7/3,
3. Grúzia 6/4,
4. Izrael 4/4 (5-5),
5. Lettország 4/4 (3-5),
6. Málta 0/3.

G csoport:

Svájc–Wales 4-1,
Anglia–Montenegró 0-0.
Az állás:
1. Montenegró 10/4,
2. Anglia 7/3,
3. Svájc 3/3 (5-5),
4. Bulgária 3/3 (1-5),
5. Wales 0/3.

H csoport:

Izland–Portugália 1-3,
Dánia–Ciprus 2-0.
Az állás:
1. Norvégia 9/3,
2. Portugália 7/4,
3. Dánia 4/3,
4. Ciprus 1/3,
5. Izland 0/3.

I csoport:

Liechtenstein–Csehország 0-2,
Skócia–Spanyolország 2-3.
Az állás:
1. Spanyolország 9/3,
2. Csehország 6/3,
3. Skócia 4/4 (4-5),
4. Litvánia 4/3 (2-3),
5. Liechtenstein 0/3.

Magyarország így a legközelebbi Eb-selejtezőjén, március 25-én igazi rangadót játszik Budapesten a csoport élén álló hollandokkal, négy napra rá pedig idegenben is megmérkőzik az Oranjével. Egervári jelezte, addig két felkészülési meccset szeretne játszani, hogy tanítványai még összeszokottabban várják a világbajnoki ezüstérmes elleni párharcokat.



Félbeszakadt az olasz–szerb meccs

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) súlyosnak minősítette az olasz–szerb Eb-selejtezős mérkőzésen tapasztalt szurkolói rendbontást, és a történtek alapos elemzésére vizsgálatot indított.

Kedd este a genovai találkozó a szerb ultrák randalírozása miatt 35 perces késéssel kezdődött el, később pedig újabb balhé miatt a 6. percben félbeszakadt. A csapatok már kivonultak a pályára, amikor a himnuszok előtt a vendégdrukkerek pirotechnikai eszközöket dobáltak a játéktérre, majd összecsaptak az olasz rendőrökkel, ezért a bíró visszavezényelte a játékosokat az öltözőbe.

Az elcsúsztatott kezdés után nem sokkal a szerb fanatikusok ismét a pályára és az olasz drukkerek felé dobálták a pirotechnikai eszközeiket, emiatt a játékvezető lefújta az összecsapást. A genovai Marassi-stadion kiürítése több órán át tartott.

A rendőrkordon övezte közel kétezer szerb szurkolót egyenként eresztették ki a stadionból: a kamerák által rögzített ultrákat azonnal őrizetbe vették. A buszokra felszállt szerbeket azonban később újból leszállították és ismét egyenként azonosították őket. A tetoválások alapján az ultrák vezérét keresték, akit végül is fél háromkor sikerült megtalálni az utolsó busz csomagtartójában elrejtőzve.

A szerb labdarúgó-szövetség elnöke szerint előre megtervezett, jól koreografált rendbontás történt Genovában, az akció a szövetség vezetői ellen irányult, és a szervezőket Belgrádban kell keresni. Az UEFA fegyelmi testülete a hivatalos jelentések beérkezte után, október 28-án elemzi a történteket, illetve hozza meg döntéseit.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés