
A Chelsea és a Real Madrid labdarúgócsapata jutott elődöntőbe a Bajnokok Ligája keddi játéknapján. Előbbi kétgólos hátrányt dolgozott le hazai pályán a Paris Saint-Germain ellen, míg utóbbinak, bár kikapott a tavaly döntős Borussia Dortmund vendégeként, az első mérkőzésen szerzett előnye elég volt a továbbjutáshoz.
2014. április 09., 15:352014. április 09., 15:35
Az aranylabdás Cristiano Ronaldót nélkülöző királyi gárda háromgólos előnye ellenére jól kezdett, de a kiharcolt büntetőt Angel Di Maria kihagyta, ezt követően pedig a Dortmund feltámadt, és az egész találkozón kiválóan futballozó Marco Reus két találatával már az első játékrészben egyetlen gólra került a hosszabbítást eredményező 3-0-tól.
A második félidőben a hazai pályán játszó együttes mindent egy lapra feltéve rohamozott, számos helyzetet kidolgozott, de Iker Casillas bravúrjai és egy ízben a kapufa megmentette a Real Madridot a ráadástól. A két csapat egy évvel ezelőtti, elődöntős párharcát a németek nyerték, így a Real ezúttal visszavágott az akkori kudarcért.
A búcsúzás elllenére Jürgen Klopp, a Dortmund vezetőedzője a meccs után arról beszélt, büszke a sérülések miatt megtizedelt, tartalékosan felálló együttesére. „Azok a játékosok, akik bizalmat kaptak, bebizonyították, hogy elképesztően jók\" – utalt az először kezdő 22 éves Milos Jojicsra, valamint Oliver Kirchre és Manuel Friedrichre, akik Dortmundban már a veteránok közé tartoznak, így kevés alkalommal kapnak lehetőséget. „Kirch 31 éves kora ellenére lenyűgöző fejlődésen ment keresztül, Friedrich pedig 34 évesen olyan erőben van, hogy csodálkoznék, ha nem hosszabbítanánk vele\" – mondta.
Klopp hozzátette, a mérkőzésről készült videfelvételt bármelyik csapatnak meg lehetne mutatni, amelyik a párharc első összecsapásán 3-0-s vereséget szenved: „A játékosaim tovább akartak jutni, mindent megtettek ezért, fogalmam sincs, mennyit futottak a meccsen, de hiányzott az az egy gól, amelyet Madridban nem tudtunk megszerezni.\"
Carlo Ancelotti, a Real olasz vezetőedzője nem dicsérte meg futballistáit: azt mondta, a számukra küszködős, szenvedős meccs után örülhetnek, hogy bejutottak az elődöntőbe. „Nagyon lassan, sok hibával és hitehagyottan játszottunk, a kihagyott tizenegyes után pedig mintha még egy kis félelem is rátelepedett volna a fiúkra\" – elemezte a látottakat Ancelotti, aki elárulta, az aranylabdás Cristiano Ronaldo bevethető volt, de kockázatos lett volna pályára küldeni.
A másik párharcban a Chelsea is hamar egygólosra csökkentette hátrányát a csereként beálló André Schürrle találatával. Azonban ezen a meccsen az angolok játékában sokkal kevésbé volt benne az újabb, immár továbbjutást érő gól, mégis nekik jött össze: Demba Ba a 87. percben volt eredményes, így idegenben szerzett góllal már a Chelsea-nek volt megfelelő az állás, amely a meccs végéig már nem is változott.
A londoniak továbbjutása azt jelenti, hogy José Mourinho vezetőedző továbbra sem bukott el soha a BL negyeddöntőjében, ugyanakkor először sikerült valamely együttesének kétgólos hátrányból továbbjutnia.
„Az a gárda, amely csak a védekezésre törekedett, elbukott, az pedig, amelyik szívből futballozott, rászolgált a sikerre\" – foglalta össze gondolatait a mérkőzés után Mourinho, aki hozzátette, három különböző taktikát gyakoroltak be és mindegyiket fel is használták.
A portugál tréner szerint a második félidő elejétől csapata eleget tett azért, hogy megszerezze a második gólt, még ha az csak az utolsó pillanatokban sikerült is. Úgy vélte, teljes mértékben fölényben volt a Chelsea, a játékosai pontosan tudták, mit kell tenniük, többet birtokolták a labdát, de nehéz volt feltörniük a PSG védelmét.
Az 51 éves szakember elmondta, a második, továbbjutást érő gól szerzőjének – az egyébként párizsi születésű – Demba Bának önbizalmat adott, hogy kevesebb mint fél órával a lefújás előtt nem Fernando Torrest, hanem őt küldte a pályára. Mourinho a szenegáli származású csatár mellett az első találatot szerző német Andre Schürrlét is dicsérte.
„El akartam mondani, hogy a hátralévő időben mit kell tenniük. Három perc volt hátra a rendes játékidőből, és ahogyan addig felálltunk, az túl kockázatos volt\" – mondta Mourinho arról, hogy a második gól után miért futott oda a szögletzászlónál Demba Bát ölelgető játékosaihoz.
Laurent Blanc, a PSG játékosként világ- és Európa-bajnok vezetőedzője a Chelsea-t dicsérte kiemelve, hogy a londoniak a lefújásig nem adták fel a küzdelmet. Meglátása szerint gyakorlatilag azon múlt a továbbjutás, hogy a második félidőben csapata többször is gólt szerezhetett volna ellentámadásokból, de ez nem sikerült.
Az elődöntő sorsolását pénteken délben tartják az európai szövetség svájci központjában, Nyonban.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó, keddi eredmények:
Chelsea–Paris Saint-Germain 2-0 (Schürrle 32., Ba 87.). Továbbjutott a Chelsea 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett góllal.
Borussia Dortmund–Real Madrid 2-0 (Reus 24., 37.). Továbbjutott a Real Madrid 3-2-es összesítéssel.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!