Hirdetés

Elmaradt a román teniszbravúr, jöhet a harc a bennmaradásért

Tenisz – „Az én teljesítményen vezetett ide" – vádolta önmagát kisírt szemmel, könnyeivel küszködve Adreea Mitu, miután Raluca Olaru oldalán 6:2, 6:3-ra elveszítették a csehek elleni párosmeccset a Fed Kupa Világcsoportjának kolozsvári negyeddöntőjében, és ezzel a címvédő – 3-2-re nyerve Románia ellen – továbblépett a sorozatban. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. február 08., 19:182016. február 08., 19:18

Társa is nagyon csalódottnak tűnt, mert bár mindvégig érezte, hogy az egyéni viadalok nem döntik majd el a továbbjutást, mégsem sikerült elérnie a remélt eredményt. „Nagyon akartam, hogy nyerjünk, de sajnos az ellenfél túl erős volt a számunkra\" – állapította meg.

Kapitányuk, Alina Tecșor azonban védelmébe vette a lányokat, mert szerinte, még ha nem is voltak tökéletes formában, a válogatott veresége nem az ő hibájuk. „Ma ennyit tudott Románia együttese. Nem okoztak csalódást. Nyilván én is szomorú vagyok, de azért valami csodálatosat vittünk véghez a világbajnokkal szemben. A Világcsoport újoncaként esélyünk volt legyőzni a cseheket, és én nagyon büszke vagyok a csapatomra\" – magyarázta.

Úgy véli, tanulhatnak a vereségből, és legközelebb már erősebbek lesznek. Hozzátette azt is, hogy nem volt más választása a páros összeállításakor. Mitu ugyanis nem épp páros specialista, de amíg Petr Pala cseh kapitány az utolsó pillanatban Karolina Pliskovát küldte be Barbora Strycova oldalán Denisa Allertova helyett, addig Tecșor nem választhatta a karját fájlaló, kimerült Monica Niculescut, vagy az erőnlétileg ugyancsak rossz állapotba lévő Simona Halepet.

Ők ketten, mit ismert, előtte egyéniben adogattak, és miközben Petra Kvitova ellen sikerrel vették az akadályt, Pliskovát nem tudták felülmúlni. Ő vitte a hátán az egész cseh csapatot, amely a folytatásban a németeket 3-2-vel kiütő Svájccal játszik az áprilisi elődöntőben. A másik ágon Franciaország–Hollandia meccs lesz a legjobb négy között.

Győzelemmel felérő vereség

Tecșorhoz hasonlóan Románia teniszszövetségének elnöke, George Cosac is elismeréssel beszélt a lányokról. Szerinte ez a vereség felér egy győzelemmel, mert volt négy olyan rendkívül magas színvonalú egyéni összecsapás, amelyben mindent beleadtak az elmúlt öt évben négyszeres Fed Kupa-bajnok vendégekkel szemben.

Rámutatott arra is, hogy bár Halepet többen is bírálták a Pliskova ellen elvesztett meccse miatt, mégis kevés olyan sportoló van, mint ő. Elárulta, hogy amikor a Kvitova elleni meccse előtt bement hozzá az öltözőbe, akkor még járni sem tudott rendesen. Elküldött valakit, hogy vegyen nekik egy számmal nagyon sportcipőt, hogy beköthesse a lábujjait. „Csak ő tudja, hogy mit szenvedett. Mindig jól szeretne játszani. A Pliskovától elszenvedett vereség után egész este sírt\" – nyilatkozta hétfőn a Prosport.ro-nak.

Következik az osztályozó

Románia a mostani vereség miatt áprilisban osztályozót játszik majd a világelitben való bennmaradásért a kettes Világcsoport hétvégi győzteseinek valamelyikével. Az már biztos, hogy erős ellenfelet kap a keddi sorsoláskor, hiszen a feljutásra az Egyesült Államok, Ausztrália, Spanyolország és Fehéroroszország pályázik. Csapataikban olyan húzónevek szerepelnek, mint Venus Williams, Samantha Stosur, Olga Govorcova vagy Garbine Muguruza.

„Ahhoz, hogy bennmaradjunk a Világcsoportban, folytonosságra és hasonló színvonalú ellenfelekkel vívott meccsek tapasztalataira van szükség. Kell még egy nagyon erős páros, kombinációs lehetőségekkel és nagyobb önbizalom\" – sorolta Tecșor. Meglátása szerint jó úton haladnak, eddig csak felfelé araszoltak, és talán néha „egy fenéken billentés\" is előrelépést jelent. „Most meg kell álljunk egy picit, hogy összeszedjük magunkat. A sérülések nagyon megbonyolították a dolgunkat, de a lányok egészsége a legfontosabb. Románia jelenleg a világ legjobb nyolc válogatottja közé tartozik\" – szögezte le a kapitány, akinek együttesével azonos kalapból sorsolják még ki a németeket, az olaszokat és az oroszokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés