
A címvédő Buducsnoszt Szkopjéban elszenvedett 26-24-es meglepetésvereségével zárult vasárnap este a női kézilabda-Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó előtti fordulója, és ezzel eldőlt, hogy a Bukaresti CSM (9 pont) a Cristina Neagut foglalkoztató montenegrói alakulat (13), a jelenleg második Győri ETO (13) és a Vardar (12) mögött a negyedik helyen zár a második csoportban.
2016. február 22., 14:372016. február 22., 14:37
A negyeddöntőben így a csoportgyőzelmét már bebiztosító, a szezonban még veretlen orosz Rosztov Donnal találkozik majd, az oda-visszavágós rendszerben lebonyolítandó egyenes kieséses szakasz többi párosításáról viszont majd csak a hétvégi mérkőzések eredményei döntetnek.
Az már eldőlt, hogy most először két romániai csapat is érdekelt lesz a folytatásban, de az első csoportban szereplő Nagybányai HCM végső helyezése csak a Ferencváros elleni szombati összecsapása után körvonalazódik. Mindketten 10 pontnál tartanak az összetettben, akárcsak a Larvik, amely a továbblépésre már esélytelen francia Fleury Loiret vendége lesz vasárnap délután. A Rosztov a sereghajtó Thüringer otthonában lép pályára.
A második csoportban a Savehof–Vardar találkozó pénteken lesz, míg a Buducsnoszt vasárnap késő délután fogadja a Midtjyllandot. Ez a program kétség kívül a Győrnek kedvez, hiszen a Bukaresti CSM elleni vasárnapi mérkőzésének vége előtt már ismerni fogja a másik ág végső sorrendjét. A fővárosiak számára nem lesz tétje a találkozónak, a magyar bajnoki ezüstérmes viszont – a macedónok papírforma sikere esetén – gyakorlatilag „ellenfelet választhat\" magának az első csoport második és harmadik helyezettje közül.
A román bajnoknak addig még szerdán pótolnia kell a hazai pontvadászat huszadik fordulójában jegyzett, Brassó elleni hazai meccsét (Digi Sport, 19.45), a máramarosiaknak viszont a jövő hét derekáig nem kell pályára lépniük a bajnokságban. A barcasági együttes különben vasárnap este 29-21-re nyert az Odense ellen Dániában, az EHF-kupa negyeddöntőjének első meccsén. A visszavágó február 28-án lesz.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!