Hirdetés

Elkerülte a nagyágyúkat a román és a magyar futballválogatott

A hangzatos ellenfeleket elkerülte ugyan, de a meglehetősen kiegyensúlyozott E csoportba került a kiemeltként első számú esélyesnek számító Románia, miközben a B hatosban, a harmadik kalapból kikerült Magyarország számára Portugálián és Svájcon keresztül vezet majd az út a 2018-as labdarúgó-világbajnokságra.

2015. július 26., 19:032015. július 26., 19:03

2015. július 26., 19:202015. július 26., 19:20

A három év múlva esedékes oroszországi seregszemle selejtezőinek szombati, szentpétervári sorsolására ugyanis az aktuális világranglista alapján készítették el a kiemeléseket, így Anghel Iordănescu szövetségi kapitány válogatottjának nem kellett aggódnia a németek, a belgák, a hollandok, a portugálok, az angolok, a walesiek, a spanyolok és a horvátok miatt. A szerencse is mellé szegődött, amikor elkerülte a második kalapban helyet kapó olaszokat és franciákat, helyette onnan Dániát kapta, amely mellé még Lengyelország, Montenegró, Örményország és Kazahsztán csatlakozott. 

Magyarországnak sem lehet oka panaszra, hiszen Romániához hasonlóan elkerülte a címvédőt és az azt megelőző két vb aranyérmeseit – utóbbi kettő, azaz Spanyolország és Olaszország azonos csoportba került. Helyettük a Cristiano Ronaldo neve által fémjelzett Portugáliát, a világranglistán 18. Svájcot, valamint a nálánál gyengébbnek számító, az aktuális Európa-bajnoki selejtezősorozatban is ellenfél Feröer szigeteket, továbbá Lettországot és Andorrát kapta ellenfélként. „Az én megbízatásom négy mérkőzésre szól, a világbajnoki selejtezők pedig még távol vannak, de sportigazgatóként is úgy gondolom, összességében jónak mondaható a sorsolásunk, hiszen a negyedik, ötödik és hatodik kalapból olyan ellenfeleket kaptunk, amelyek ellen nyernünk kell majd a sorozatban” – idézte az Mlsz.hu Bernd Storckot, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitányát. A német szakember szerint a portugál és a két éve még a világranglistán nyolcadik svájci csapat is előttük jár, de hazai pályán egy jól szervezett magyar válogatottnak egyik rivális ellen sem kell majd esélytelenül felmennie a pályára.

Az is tény, hogy a jelenleg is zajló 2016-os Európa-bajnoki selejtezősorozat korábbi papírforma-bontó tapasztalatai alapján a gyengébbnek számító együtteseket sem szabad alábecsülni. A román válogatott másodedzője, Viorel Moldovan szerint így csoportjukban Montenegrót sem mellőzhetik, Örményország és Kazahsztán pedig sokat fejlődött, ezért nagyon óvatosnak kell majd lenniük. „Nem egy egyszerű csoport, de lehetett volna rosszabb is. Dániával és Lengyelországgal küzdünk majd a kvalifikációért. Szerintem sikerülni fog, de addig még sok akadályt kell legyűrnünk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy egyelőre még az Európa-bajnokságra kellene kijutniuk olyan körülmények között, amikor több futballistájuk sérült, rossz formában van, vagy épp szerződés nélkül maradt.

Az 52 európai válogatott közül a kilenc csoportgyőztes egyenes ágon jut ki a 2018-as vb-re, míg a nyolc legjobb csoportmásodik – úgy, hogy a hat együttest számláló csoportok esetében a sereghajtók elleni párharcokat nem veszik figyelembe – pótselejtezőt játszik a maradék négy kiadó helyért. A televíziós közvetítési jogok miatt Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia válogatottja csakis hatcsapatos csoportba kerülhetett. A feszült politikai helyzet miatt Azerbajdzsán és Örményország nem kerülhetett azonos csoportba. A vb európai selejtezői hivatalosan 2016. szeptember 4-én rajtolnak. Románia aznap Montenegrót fogadja. Magyarország a Feröer szigeteken kezd szeptember 6-án, míg Portugáliával először 2017. március 25-án idegenben találkozik.

A 2018-as labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőcsoportjai: A csoport: Luxemburg, Fehéroroszország, Bulgária, Svédország, Franciaország, Hollandia. B csoport: Andorra, Lettország, Feröer-szigetek, MAGYARORSZÁG, Svájc, Portugália. C csoport: San Marino, Azerbajdzsán, Norvégia, Észak-Írország, Csehország, Németország. D csoport: Grúzia, Moldova, Írország, Szerbia, Ausztria, Wales. E csoport: Kazahsztán, Örményország, Montenegró, Lengyelország, Dánia, ROMÁNIA. F csoport: Málta, Litvánia, Szlovénia, Skócia, Szlovákia, Anglia. G csoport: Lichtenstein, Macedónia, Izrael, Albánia, Olaszország, Spanyolország. H csoport: Ciprus, Észtország, Görögország, Bosznia-Hercegovina, Belgium. I csoport: Finnország, Törökország, Ukrajna, Izland, Horvátország.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés