Hirdetés

Elkerülte egymást a Veszprém és a Szeged a BL-negyeddöntőben

Az MKB-MVM Veszprém a francia PSG Handballal, a MOL-Pick Szeged pedig a tavalyi döntős német THW Kiel együttesével találkozik a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája negyeddöntőjében – derült ki az európai szövetség keddi bécsi sorsolásán.

Hírösszefoglaló

2015. március 24., 14:472015. március 24., 14:47

A Veszprém egy éve is a párizsi csapattal került össze a legjobb nyolc között, akkor az első mérkőzésen a francia fővárosban a kilencgólos Nagy László vezérletével 28-26-ra, majd a visszavágón hazai környezetben 31-26-ra nyert a magyar bajnok.

A Szeged már a nyolcaddöntőben is nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy kettős győzelemmel búcsúztatta a német bajnokság második helyén álló Rhein-Neckar Löwent, most pedig még nagyobbra lenne szüksége a Bundesligában éllovas, háromszoros BL-győztes, az előző körben a címvédő Flensburgot búcsúztató Kiellel szemben.

A negyeddöntő másik két párharcában a horvát HC Zágráb a spanyol Barcelonával, míg a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Talant Dujshabaev által irányított lengyel Kielce a macedón Vardar Szkopjével csap össze.

A Veszprém idegenben, míg a Szeged hazai környezetben kezdi a párharcát. A negyeddöntő első összecsapásait április 8. és 12., visszavágóit pedig 15. és 19. között kell megrendezni. Az elődöntő sorsolása április 21-én lesz, a kölni Final Fourra május 30-án és 31-én kerül sor.

„A két magyar csapat megkapta a két legnehezebbet, volt már ilyen\" – nyilatkozott az M1-nek a sorsolás után Kálomista Gábor, az MKB-MVM Veszprém társelnöke. Kálomista hozzátette, akinek merész álmai vannak és BL-győzelemre tör, annak minden csapatot le kell győznie, „mi a magunk részéről nem vagyunk kétségbeesve.\"

„A PSG a világ egyik leggazdagabb csapata, hatalmas tőke áll mögötte, remek játékosállománnyal rendelkezik. Tavaly sikerült őket elbúcsúztatni a negyeddöntőben, mi jutottunk a Final Fourba. Tavaly sem ijedtünk meg a Párizstól, idén sem fogunk, a mi csapatunk felkészült, érett arra, hogy megvalósítsa azokat a célokat, amiket kitűztünk magunk elé\" – mondta Kálomista, hozzátéve, hogy a szegedi csapatra pokoli nehéz feladat vár, hiszen a Kiel az utolsó német csapat a Bajnokok Ligájában.

Antonio Carlos Ortega, a bakonyi gárda spanyol trénere úgy véli, a nyolcaddöntőben már nincs gyenge csapat: „Egy BL-nyolcaddöntőben már nincs könnyű ellenfél, ezek a meccsek mindig rettentően nehezek. Nekünk ugyanolyan alaposan kell készülnünk erre a meccsre is, mint minden más összecsapásra. A Párizsnak fantasztikus kerete van, tele kiváló képességű játékosokkal. Nagy kihívás elé nézünk.\"

„Ahhoz, hogy bekerüljünk a Final Fourba, minden ellenfelet le kell győznünk. Remélem, hogy sikerül olyan eredményt elérnünk, mint tavaly, ezen kell dolgoznunk az elkövetkező hetekben” – idézte a veszprémi klub honlapja Nagy Lászlót.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés