Hirdetés

Elitkörbe jutott a Marosvásárhelyi City'us

Bejutott a teremlabdarúgó-UEFA-Futsal Kupa legjobb tizenhat csapata közé a román bajnoki címvédő Marosvásárhelyi City'us, ugyanis a csehországi Chrudimban rendezett tornán a házigazda ERA-PACK mögött – egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel – a 6. főcsoport második helyén végzett.

Horváth Bálint Ottó

2016. október 16., 15:432016. október 16., 15:43


A pénteki harmadik forduló mérkőzései előtt a vásárhelyi együttes már közel volt a továbbjutáshoz, hiszen 4 ponttal a második helyen állt – 3-3-as döntetlent játszott a ciprusi APOEL Nicosiával és 8-3-ra legyőzte a szlovákiai Pozsonyi Pinerolát. Esélyeit növelte, hogy pontegyenlőség esetén sokkal jobb gólkülönséggel (11-6) rendelkezett, mint a második helyre pályázó ciprusiak (3-10).

A zárónap első meccsén a pont nélküli Pinerola és az APOEL találkoztak: fordulatos küzdelemben, 3-3-s félidei állást követően a nagy arányú győzelmet célzó ciprusiak végül csak 6-5-re nyertek. Ezzel pontszámban ugyan beérték a City\'ust a második helyen, azonban így is kevés esélyük maradt a továbbjutásra, ugyanis ehhez arra volt szükségük, hogy az utolsó mérkőzésen a vásárhelyiek tizenkét góllal kapjanak ki a házigazdáktól. Ennek tudatában léptek tehát pályára az erdélyiek a csoportgyőztes házigazda ellen. Szünetben kétgólos hátrányban voltak, és végül 3-0-s vereséget szenvedtek, azonban ez simán belefért a második hely megtartásához, hiszen jobb gólkülönbségével (+2 gól) megelőzték az APOEL Nicosiát (–6).

A City\'us 2010, 2011 és 2013 után negyedik alkalommal jutott be az UEFA-Futsal Kupa elitkörébe, a kontinens legjobb tizenhat csapata közé. Az elitkör sorsolását október 21-én tartják, az ősz végén négy négyes kvartettben küzdenek az együttesek a csoportelsőségért, amely biztosítja a jövő év áprilisában megrendezendő négyesdöntőben való részvételt. A Magyarországot képviselő Győr százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg ukrajnai csoportját. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés