Hirdetés

Elhunyt Illovszky Rudolf

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Labdarúgás – Kedd hajnalban elhunyt Illovszky Rudolf, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A 86 évet élt szakembert, aki két időszakban is irányította a nemzeti együttest, pénteken szállították a budapesti Szent Imre Kórházba, ahol tüdőgyulladással az intenzív osztályon kezelték. „Rudi bácsit” a Vasas, Budapest XIII. kerületének önkormányzata és a Magyar Labdarúgó-szövetség is saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Gazda Árpád

2008. szeptember 24., 00:002008. szeptember 24., 00:00

Illovszky Rudolf háromszor játszott a válogatottban, s még aktív futballistaként kezdett el edzősködni a Vasas serdülő csapatánál. Játékosként is az angyalföldi klubot erősítette, 270 bajnoki mérkőzésen 87 gólt szerzett. Kétszer volt szövetségi kapitány, 1966 és ’68, valamint 1971 és ’74 között. Az ő irányításával lett ezüstérmes a válogatott az 1972-es müncheni olimpián, illetve negyedik ugyanebben az évben a belgiumi Eb-n. Az angyalföldiekkel edzőként kétszer nyert Közép-európai Kupát, négyszer pedig magyar bajnokságot (1961, 1962, 1965, 1977). Utoljára 73 évesen – már nyugdíjasan –, 1995-ben irányította a Vasast, amikor megmentette a kieséstől az élvonalbeli csapatot. Ezt megelőzően dolgozott külföldön is: az osztrák Admira Wackert, illetve a görög Pierikósz és az Olimpiakosz Pireusz együttesét irányította. Érdemei elismeréseként 2002 óta az ő nevét viseli a Vasas Fáy utcai stadionja, emellett 2007-ben megkapta a  Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét.
„Éppen ma érkeztem haza külföldről, s ahogy beléptem a lakásba, értesítettek, hogy mi történt a „kisöreggel. Holnap akartam bemenni hozzá a kórházba” – mondta tegnap Mészöly Kálmán, aki a Vasasban és a válogatottban is játékosa volt a legendás trénernek. A korábbi kiváló válogatott védő, majd a nemzeti csapatot háromszor irányító szakember 50 éve állt szoros kapcsolatban Illovszky Rudolffal. „Már három éve súlyos egészségi problémái voltak, elsősorban a lábával, most pedig jött a tüdőgyulladás. Tudtam, hogy nagy a baj, de bíztam benne, hogy a hatalmas akaratereje segít. Elmondhatatlanul sajnálom, 1958 óta ismerem, rengeteg a közös emlék, nehéz bármit is mondani” – nyilatkozta a „Szőke Szikla”. Dunai Antal, aki tagja volt az Illovszky irányította olimpiai ezüstérmes és Eb-negyedik válogatottnak is, szintén megrendülve értesült a szomorú hírről. „Lesújt és nagyon megráz Rudi bácsi halálhíre. Nagyon szerettem őt, nyugodtan mondhatom, hogy ő volt az egyik legjobb szakember, akinek az irányítása alatt futballoztam – mondta az olimpiai bajnok játékos. – A kemény munkában hitt, de soha nem mulasztotta el, hogy a játékosokkal egyenként is rendszeresen elbeszélgessen. Kiváló ember volt, akit soha nem felejtek el. Nyugodjon békében”.
A Vasas szurkolói tegnap este gyertyagyújtással emlékeztek Illovszky Rudolfra. A drukkerek az előzetes tervek szerint a 86 évet élt legendás edzőről elnevezett stadionban gyűltek össze, és az eredményjelző tábla aljában gyújtották meg gyertyáikat. Az angyalföldi klub szimpatizánsai a Ferencváros, az Újpest és a Honvéd szurkolóit is várták a megemlékezésre.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés