Hirdetés

Elhunyt Antal István

Ötvenéves korában elhunyt Antal István, a csíkszeredai sportélet egyik meghatározó személyisége. A Sportklub jégkorongcsapatának elnöke pénteken vélhetően szívinfarktust szenvedett – a halál pontos oka a mai boncolás után derül ki. Antal Istvánt kedden helyezik örök nyugalomra a csíkszeredai Kalász negyedbeli temetőben.

2009. január 12., 10:162009. január 12., 10:16

A gyászszertartás 14 órakor kezdődik a klub székházában. A MOL Liga mérkőzései miatt Magyarországra utazott együttes tagjai a hír hallatán azonnal hazatértek, így elmaradtak hétvégi mérkőzései. Antal István 14 éves korában kezdett el jégkorongozni, 19 évesen pedig már a Sportklub felnőttcsapatában játszott. Két év múlva a román válogatottba is behívták, amelynek stabil tagja lett. Játékosként több világbajnokságon is szerepelt. Legnagyobb sikerét 1980-ban érte el, amikor a Lake Placidben megrendezett téli olimpián a hetedik helyen végzett a válogatottal. Aktív pályafutását 1986-ban fejezte be. Ezután Balánbányán élt, ahol többek között a helyi junior hokicsapatot is edzette. A Sportklubhoz 1998-ban, vezetőedzőként tért vissza, és 2000-ben már bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal. A siker után a klub vezetője lett. Elnöklete alatt a Sportklub háromszor nyerte meg a román bajnokságot (2004, 2007, 2008), a Román Kupát pedig négyszer hódította el (2001, 2003, 2006, 2007). Többek között Antal Istvánnak köszönhető, hogy a Sportklub több mint fél évszázad után ismét benevezhetett a magyar bajnokságba, ahol két bronzérmet szerzett (2007, 2008). Szintén egyik kezdeményezője volt a tavaly beindult közös magyar–román bajnokságnak, a MOL Ligának. Sportvezetői tevékenysége alatt a csíkszeredai Vákár Lajos-műjégpálya Románia legkorszerűbb jégcsarnokává vált. Eközben az edzői munkát sem hagyta abba: a Sportklub női csapatának trénereként dolgozott.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés