Hirdetés

Elhasalt a Steaua, szépített helyzetén az Astra

A célvonal előtt hasalt el és „tizedelte meg” továbbjutási esélyeit a Steaua labdarúgócsapata, amikor 1-0-ra kikapott Dániában az Aalborgtól az Európa Liga csoportkörének csütörtök esti 5. fordulójában. A Giurgiui Astrának ugyan már egyáltalán nincs esélye továbblépni a legjobb 32 közé, de 1-0-s győzelemmel visszavágott hazai pályán a Zágrábi Dinamónak.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2014. november 28., 13:262014. november 28., 13:26

Hiába győzött a Steaua labdarúgócsapata Bukarestben az Európa Liga-csoportkör első fordulójában 6-0-ra az Aalborg ellen, az ötödik kör csütörtök esti dániai mérkőzésén már 1-0-ra kikapott, és ezzel a román bajnok továbbjutása nagy veszélybe került.

Tucatnyi kialakított helyzetük ellenére Costel Gâlcă tanítványainak játékából hiányzott az a precizitás, amelyre a gólszerzéshez lett volna szükség, így a hajrára feléledő házigazdák Thomas Enevoldsen 72. percben jegyzett találatával némi szerencsével ugyan, de mindhárom pontot megkaparintották, és megelőzték ellenfelüket a J előjelű kvartett összetettjében.

„Pechünk volt a kapott gólnál, mert Papp elcsúszott. Azt hiszem, a gyep állapota sem segített túl sokat nekünk. Egy Raul Rusescura lett volna szükségünk, de most ez van. Bíznunk kell abban, hogy a folytatásban legyőzzük a Kijevi Dinamót, és hogy az Aalborgnak nem lesz egyszerű feladata Portugáliában” – magyarázta a meccs végén a vezetőedző.

Szerinte nagy csalódást jelentene, ha nem jutnának tovább, ám hogy ezt elkerüljék, nem elég, ha az utolsó fordulóban legyőzik Bukarestben a már biztos továbbjutó ukránokat, az Aalborgnak botlania kell Portugáliában, a sereghajtó Rio Ave ellen.

A Steauával ellentében a továbbjutásra már esélytelen Astra legyőzte hazai pályán a Zágrábi Dinamót. Horvátországban még 5-1-re kikaptak a giurgiuiak az első fordulóban, de immár Oleg Protesov irányítása alatt Bukari találatával 1-0-ra nyertek csütörtökön, és ezzel a harmadik helyre léptek elő a D csoportban.

Abban a kvartettben, amelyben a Gulácsi Péter kapussal felálló Red Bull Salzburg 3-1-re nyert a Celtic vendégeként Glasgowban, és így már biztosan csoportelsőként jut tovább a nemzetközi klubtorna következő szakaszába.

Csoportelsőként biztosította be helyét a legjobb 32 között a magyar válogatott Dzsudzsák Balázst foglalkoztató Moszkvai Dinamo is, amely hazai pályán legyőzte a Panathinaikoszt. Az E kvartett másik összecsapásának második félidejét már nem tudták elkezdeni, mert a heves esőzés játékra alkalmatlanná tette a portugál Estoril pályáját. Az Eindhoveni PSV elleni meccset 3-2-es hazai előnyből, pénteken késő délután folytatják.

Európa Liga, 5. forduló:

A csoport: Villarreal–Borussia Mönchengladbach 2-2, Zürich–Apollon Limasszol 3-1. Az állás: 1. Mönchengladbach 9 pont, 2. Villarreal 8, 3. Zürich 7, 4. Apollon Limasszol 3.

B csoport: Torino–Brugges 0-0, Helsinki–Köbenhavn 2-1. Az állás: 1. Brugge 9 pont, 2. Torino 8, 3. Helsinki 6m 4. Köbenhavn 4.

C csoport: Tottenham–Belgrádi Partizan 1-0, Asterasz Tripolisz–Besiktas 2-2. Az állás: 1. (már továbbjutott) Tottenham 11 pont, 2. (már továbbjutott) Besiktas 9 pont, 3. Tripolisz 5, 4. Partizan 1.

D csoport: Celtic Glasgow–Salzburg 1-3, ASTRA–Zágrágni Dinamo 1-0. Az állás: 1. (már továbbjutott) Salzburg 13 pont, 2. (már továbbjutott) Celtic 8, 3. Astra 4, 4. Zágráb 3.

E csoport: Estoril–PSV 3-2-nél félbeszakadt, Moszkvai Dinamo–Panathinaikosz 2-1. A csoport állása: 1. (már továbbjutott) Moszkvai Dinamo 15 pont/5 mérkőzés, 2. PSV 7/4, 3. Estoril 3/4, 4. Panathinaikosz 1/5.

F csoport: Internazionale–Dnyipro 2-1, Saint-Étienne–Karabag 1-1. Az állás: 1. (már továbbjutott) Internazionale 11 pont, 2. Saint-Etienne 5 (2-2), 3. Karabag 5 (3-5), 4. Dnyipro 4.

G csoport: Rijeka–Standard Liege 2-0, Feyenoord–Sevilla 2-0. Az állás: 1. Feyenoord 9 pont, 2. Sevilla 8, 3. Rijeka 7, 4. Standard 4.

H csoport: Wolfsburg–Everton 0-2, Krasznodar–Lille 1-1. Az állás: 1. (és továbbjutott) Everton 11 pont, 2. Wolfsburg 7, 3. Lille 4, 4. Krasznodar 3.

I csoport: Pozsonyi Slovan–Young Boys 1-3, Prágai Sparta–Nápoly 0-0. Az állás: 1. Sparta 10 pont (11-4), 2. Nápoly 10 (8-3), 3. Young Boys 9, 4. Slovan 0.

J csoport: Aalborg–STEAUA 1-0, Kijevi Dinamo–Rio Ave 2-0. Az állás: 1. (és továbbjutott) Kijevi Dinamo 12 pont, 2. Aalborg 9, 3. Steaua 7, 4. Rio Ave 1.

K csoport: Minszki Dinamo–PAOK 0-2, Guingamp–Fiorentina 1-2. Az állás: 1. (és továbbjutott) Fiorentina 13 pont, 2. PAOK 7 (9-5), 3. Guingamp 7 (5-5), 4. Minszk 1.

L csoport: Trabzonspor–Metaliszt Harkiv 3-1, Lokeren–Varsói Legia 1-0. Az állás: 1. (és továbbjutott) Legia 12 pont, 2. (és továbbjutott) Trabzonspor 10, 3. Lokeren 7, 4. Metaliszt 0.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír
Hirdetés
2025. november 16., vasárnap

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja

Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja
2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
Hirdetés