2012. november 12., 07:422012. november 12., 07:42
A szabályzat szerint a súlyos anyagi gondokkal küszködő, magyarul Akarat névre hallgató, nagyszebeni csapat még folytathatja a következő fordulóban – a kizárás két meccs kihagyása esetén lép érvénybe –, de erre semmilyen jel nem utal. Ioan Hămbăşan klubelnök azután mondott le a további szereplésről, hogy Mihai Joiţa játékosügynök a múlt héten viszautasította az együttes felvásárlását.
Az üzletember – aki Selymes Tibor vezetőedzővel képzelte volna el a Voinţa jövőjét – a klub adósságai miatt tett le a megvételről. Hămbăşan 100 ezer euró körüli tartozásról beszélt, de a gyors pénzügyi átvilágítás során kiderült, az összeg ennél jóval nagyobb. A Voinţa 2009-ben a negyed-, 2010-ben pedig a harmadosztályos csoportja megnyerésével jutott egyre feljebb. A 2010/2011-es idényben a másodosztály nyugati csoportja negyedik helyén végzett, de a licencbotrányok miatti kizárásoknak köszönhetően így is osztályozót játszhatott az élvonalbeli szereplésért, és a nyaralásból visszahívott játékosok meg is nyerték a Săgeata Năvodari elleni párharcot.
A Liga 1-ben gyűjtött 32 pont azonban csupán a 16., kiesést jelentő helyre volt elég, így a zöld-fehérek a másodosztály 2. csoportjában kezdték meg az idei szezont. Itt hamar egyértelművé vált, hogy új befektető nélkül nem bírják fenntartani a Voinţát, amely a jelek szerint 11 fordulót bírt ki – 9 lejátszott találkozója során 10 pontot gyűjtött. Visszalépés esetén törlik a nagyszebeniek eddig elért eredményeit, a 2. csoport amúgy is foghíjas mezőnye pedig 13 fősre csökken.
Szombaton az éllovasnak sem volt oka az örömre, ugyanis az újonc létére listavezető Brassói Corona elszenvedte első vereségét: meglepetésre 3-2 arányban alulmaradt a vendég Râmnicu Vâlceával szemben. A többi négy lejátszott mérkőzésen egyaránt döntetlen született.
Liga 2, 2. csoport, a 12. forduló eredményei: CS Mioveni–Marosvásárhelyi FCM 0-0, Nagyváradi Bihar FC–Nagybányai Máramaros U FC 1-1 (Puşcaş 22., ill. Tănasă 81.), Gyulafehérvári Unirea–FC Argeş 1-1 (Oară 60., ill. Niculae 66.), Brassói Corona–CSM Râmnicu Vâlcea 2-3 (Ene 7., Vasile 43., ill. Stoica 4., 38., Marinescu 48.), FC Olt–Nagyváradi Luceafărul 0-0. Az Aradi UTA–Nagyszebeni Voinţa mérkőzést nem rendezték meg, a Temesvári ACS Poli és a Damila Măciuca szabadnapos volt.
A 2. csoport állása:
1. Corona 11 7 3 1 22-11 24
2. ACS Poli 10 5 5 0 18-8 20
3. Măciuca 10 6 2 2 15-10 20
4. Marosvásárhely 10 5 2 3 14-11 17
5. UTA 10 4 4 2 12-6 16
6. Mioveni 11 3 5 3 13-12 14
7. Bihar 11 3 4 4 13-15 13
8. Luceafărul 11 3 3 5 10-14 12
9. Argeş 10 3 2 5 12-11 11
10. Gyulafehérvár 11 3 2 6 12-20 11
11. Voinţa 9 3 1 5 5-11 10
12. Rm. Vâlcea 10 3 1 6 11-18 10
13. Nagybánya 10 2 3 5 8-14 9
14. Olt 10 1 5 4 7-11 8
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.