Hirdetés

Élet a döntetlen után

Már az újabb feladatra összpontosít a magyar és a román futballválogatott is: Egervári Sándor tanítványai ma Törökországban szeretnék bebizonyítani, hogy a Románia elleni pénteki, sokkoló pontvesztés „még belefért a pakliba”, míg Victor Piţurcă csapata Hollandiában kovácsolna tőkét a Budapesten az utolsó pillanatokban kiharcolt egyenlítésből.

Páva Adorján

2013. március 26., 06:492013. március 26., 06:49

A magyar válogatottnak nem volt sok ideje rágódni a múlton – ezt hangsúlyozta ki Egervári Sándor szövetségi kapitány is, aki szerint a csapat kiváló közössége átsegítette az „apatikusabb állapotba” került játékosokat, és immár mindenki százszázalékosan a következő meccsre koncentrál. Az isztambuli utazás előtt a kerettagok sem keseregtek, sőt: már pozitívumokat is kiemeltek a románok elleni, 2-2-es drámai döntetlennel zárult találkozóból.

Király Gábor kapus szerint a legfontosabb, hogy a nemzeti együttes a döntetlennel is megtartotta második pozícióját. Ennek az eredménynek ugyanakkor leginkább a törökök voltak a haszonélvezői, akik kétgólos győzelmet arattak Andorrában, így négypontosra csökkentették hátrányukat a második helyért zajló versenyfutásban előttük álló magyar–román duóval szemben. Király hangsúlyozta, a mai riválisnak ez az utolsó esélye, hogy versenyben maradjon a csoport második, jó esetben pótselejtezőt érő helyéért, azaz szinte bizonyos, hogy rendkívül nagy lendülettel kezdi majd a számára sorsdöntő találkozót. A hálóőr úgy vélte, a magyar csapatnak türelmesnek kell maradnia, s a kínálkozó lehetőségeket kíméletlenül értékesíteni kell ahhoz, hogy sikerüljön megszerezni a három pontot a Fenerbahce stadionjában.

Hajnal Tamás arról beszélt: a románok ellen 2-2-re végződött meccs első nagy csalódása után, reálisan értékelve a találkozót, abból kell erőt merítenie a csapatnak, hogy a 90 perc során jobban játszott, mint ellenfele. Szerinte ebből a szempontból közelítve a helyzetet önbizalom-növelő volt a románok elleni találkozó, még ha fájdalmas is, hogy a vendégek a 92. percben egyenlítettek. Egervári a török válogatottról megjegyezte, hogy sok változás volt a keretében az őszi, budapesti találkozóhoz képest, amelyen csapata hátrányból felállva 3-1-re győzött – ezzel 22 éves nyeretlenségi sorozatot szakított meg, ugyanakkor Isztambulban legutóbb 29 éve diadalmaskodott a magyar válogatott.

A románok nem táplálnak kellemes emlékeket mai ellenfelükről, hiszen Hollandia októberben egy 4-1-es bukaresti sikerrel adta tudtára vendéglátójának, hogy a csoport egyértelmű favoritja, az eddigi 12 egymás elleni meccsből pedig csak egyet nyertek meg a románok. A D jelű hatosban eddig százszázalékos Oranje – amely kilenc és fél éve nem kapott gólt otthon a vb-selejtezőkben – ma nem számíthat a vendég észtek elleni pénteki meccsen (3-0) megsérült Wesley Sneijderre, de Piţurcă is biztosan változatni fog kezdőcsapatán, hiszen Dorin Goian eltiltás miatt kiesik a védelem tengelyéből. A román szakvezető tegnapi amszterdami sajtótájékoztatóján kijelentette, céljuk a győzelem, de legalább a pontszerzés – csapata esélyeit azzal támasztotta alá, hogy a bukaresti összecsapáson is megvoltak a helyzeteik, és ha ezeket most berúgják, és a hollandok hibáznak többet, akkor meglepetést okozhatnak.

Európai vb-selejtezők, ma, A csoport: Szerbia–Skócia, Belgium–Macedónia, Wales–Horvátország. B csoport: Örményország–Csehország, Dánia–Bulgária, Málta–Olaszország. C csoport: Írország–Ausztria, Németország–Kazahsztán. F csoport: Azerbajdzsán–Portugália, Észak-Írország–Izrael. H csoport: Ukrajna–Moldova, Lengyelország–San Marino, Montenegró–Anglia. I csoport: Franciaország–Spanyolország.

Világbajnoki selejtezők, D csoport, ma: Észtország–Andorra, Törökország–Magyarország (m1, Dolce Sport 2, 20.30), Hollandia–Románia (TVR1, Digi Sport Hu, 21.30).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés