Hirdetés

Elérkezettnek látják az időt a Sirius KK-nál az élvonalbeli előrelépésre

Az élvonalba való feljutás a Marosvásárhelyi Sirius női kosárlabdacsapatának idei célkitűzése. A klub kilencéves történetében ez az első esztendő, amikor ilyen magasra állítják a mércét. Kiss István klubvezető úgy érzi, felnőtt az a tehetséges nemzedék, amely valóra válthatja a Sirius régóta dédelgetett álmait.

Szucher Ervin

2015. október 16., 15:242015. október 16., 15:24


– Eddig soha nem nyilatkozták azt, hogy a következő cél az első osztályba való feljutás. Mitől bátorodtak fel?

– Már a kezdetek kezdetétől a lépésről lépésre való fejlődés hívei voltunk. Most úgy érezzük, eljött az ideje, hogy ezt is meglépjük. Kilencéves folyamatnak lenne a logikus, elvárt mozzanata. Egy rendkívül tehetséges, ambiciózus generáció nőtt fel, melynek, úgy érzem, a helye a legfelsőbb osztályba lenne.

– A város első számú női csapatának, a Nova Vitának a szétesése is segíti a terveiket?

– A szélnek eresztett játékosok közül magunkhoz édesgettük a három marosvásárhelyit, Mészáros Katát, Parajdi Teklát és Bartha Borbálát. Cristina Gherendi már egy éve nálunk van. Az élvonal varázsa kis idő után előbbit Kolozsvárra vonzotta. De maradt a másik kettő, aki a felsőbb osztályban szerzett tapasztalatával nagyon sokat segíthet a csapatnak.

– Gondolom, nemcsak ők, hanem mások, idegenlégiósok is próbálnak segíteni…

– Két „idegenlégiósunk” van: az egyik Nagyszebenből, a másik Sepsiszentgyörgyről. Komolyra fordítva a szót, hangsúlyoznám, hogy mi a kezdet kezdetétől a marosvásárhelyi és környékbeli lányokra építettük a Siriust, és ehhez tartjuk magunkat a mai napig. A két, környékbeli megyékből származó, idegenlégiósnak nevezett lány azért játszik nálunk, mert itt egyetemisták.

A külföldi erősítés helyett sikerült leigazolnunk a Vásárhelyre hazatérő, rendkívül tapasztalt Janina Simioncát, aki az elmúlt években több első osztályos csapatnál is megfordult. A szentgyörgyi Gergely Noémi szintén játszott a élvonalban. Rajtuk kívül van még két U18-as vásárhelyi válogatottunk, Antonia Radu és Alina Pop. Merem remélni, sikerül egy erős, ütőképes csapatot összekovácsolni. Ha azonban a helyzet megkívánja, télen még mindig hozhatunk egy-két húzóembert.

– Szintén az új célkitűzést szolgálja az edzőváltás is?

– Răzvan Moldovant nem váltottuk le, családi okok miatt tért haza Szászrégenbe. Nagyon sajnáljuk, mert elégedettek voltunk vele, és hosszú távon terveztünk. Meggyőződésünk, hogy a helyébe lépő Stef Zakariás – aki ugyan lányokkal még dolgozott – hozza az ifiválogatottnál szerzett tapasztalatát.

– Kikkel kell megküzdeniük a feljutásért?

– Egyelőre még azt sem tudjuk, hogy hány csapattal, hány csoportban, milyen rendszerben és egyáltalán mikor rajtol a bajnokság. Tavaly ilyenkor már az első mérkőzéseinkre készültünk, most csak a felkészítő meccseknél tartunk, és közben találgatunk. A szakszövetség szabályzata szerint az idei évadtól valamennyi élvonalbeli klubnak a másodosztályban is kötelező volna fiókcsapatot indítania. Azonban a szűkös anyagi háttérre hivatkozva, a legtöbb klub nem akar eleget tenni a követelménynek, és innen a huzavona. Ami a feljutást célzókat illeti, eddig még egyetlen vezetőtől sem hallottam, hogy kinyilatkozta volna ebbéli szándékát. Azt viszont tudjuk, hogy Nagyváradnak is, Ploieşti-nek is, Kézdivásárhelynek is jó csapata van.

– Honnan az anyagi fedezet a feljutáshoz és majd az élvonalhoz? Elvégre a Nova Vita is a pénzhiány miatt esett szét.

– Maradjunk a Siriusnál és az idei évadnál; fő támogatónk a helyi és a megyei önkormányzat, azon kívül van még egy pár kisebb szponzorunk. Nyilván, több is elkelne. De úgy igyekszünk beosztani a pénzünket, hogy mindenre jusson.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés