Hirdetés

Élen végeztek a magyarok a kajak-kenu-Eb-n

A moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján hat érmet szereztek a magyar versenyzők, így a küldöttség 14 éremmel, öt arannyal, öt ezüsttel és négy bronzzal végzett a rangsor élén.

MTI

2016. június 26., 19:002016. június 26., 19:00

2016. június 26., 19:272016. június 26., 19:27

A délelőtti programban Kozák Danuta előbb egyesben, majd párosban Szabó Gabriella oldalán diadalmaskodott 500 méteren. Különösen érdekes volt az egyes küzdelem, ugyanis – mint azt Kozák elmondta – nem hangzott el a rajtvezényszó, ez pedig kaotikus starthoz vezetett. Ezt követően a párosban nem kellett izgulnia Kozáknak, hiszen Szabó Gabriellával az első métertől az utolsóig uralták a mezőnyt.

A vasárnap délelőtti harmadik magyar érem Nádas Bence nevéhez fűződött. A négyes vezérevezőseként szombaton győztes kajakos ezúttal 500 méter egyesben harmadik lett, igaz, hosszú percekig másodiknak érezhette magát, és gyakorlatilag csak az eredményhirdetés előtti pillanatokban vált hivatalossá, hogy 8 ezreddel kikapott a címvédő dán René Poulsentől.

A délelőtti programban a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású K-4 1000 méteres egység csak hetedik lett, így – ahogyan azt Storcz Botond, a válogatott edzője az MTI-nek elmondta – bizonyosan nem ez a négyes áll majd rajthoz az olimpián. Kiss Tamás C-1 500 méteren 4. lett, C-2 500 méteren a Korisánszky Dávid, Mike Róbert duó 6., míg K-2 500 méteren a Tóth Dávid, Kulifai Tamás összetételű hajó rossz rajt után a 7. helyen zárt.

A délutáni finálékban Douchev-Janics Natasa egyesben K-1 200 méteren 6. lett, akárcsak Hajdu Jonatán C-1 200 méteren. K-1 200 méteren Birkás Balázs ötödikként zárt. K-2 200 méteren Douchev-Janics és Homonnai Luca egy darabig bronzérmesnek érezhette magát, de végül a célfotó alapján csak a negyedikek lettek. C-2 200 méteren a Lantos Ádám, Nagy Péter összeállítású hajó az ötödik lett. Az utolsó 200 méteres döntőben a Horváth Bence, Szomolányi Máté összeállítású K-2-es egység 48 ezreddel maradt le a győztes szerbektől, de így is első felnőtt érmét szerezte.

A kontinensviadal záróprogramjában, azaz az 5000 méteres finálékban újabb két magyar érem született, a kenus Kiss Tamás végig vezetve, fantasztikus hajrával diadalmaskodott, míg Bodonyi Dóra a kajakosok között második lett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés