
A magyar aranyérmes FTC-Rail Cargo Hungaria kedvező csoportba került a női kézilabda-Bajnokok Ligájában. A péntek esti bécsi sorsoláson a ferencvárosiak a német Thüringer HC, a horvát Kapronca és a francia Fleury Loiret együttesét kapták.
2015. június 27., 13:082015. június 27., 13:08
Amennyiben a 2013-as és 2014-es bajnok győriek sikerrel veszik a szeptemberi selejtezőt, úgy nehéz dolguk lesz, hiszen a dán FC Midtjyllanddal, a macedón Vardar Szkopjéval és az osztrák Hypo Niederösterreich csapatával találkoznak.
Szucsánszki Zita, az FTC irányítója és Tomori Zsuzsanna, a győriek átlövője az Nso.tv-nek nyilatkozott. Előbbi elmondta, hogy a csoportjukat kiegyensúlyozottnak tartja, ugyanakkor az águkon szerepel a nagyon erős Larvik és a Rosztov is. Ezekkel együtt szeretnének a nyolc közé kerülni.
Tomori úgy gondolja, az ETO-nak kötelező továbbjutnia a selejtezőből, míg ha mindenki egészséges, akkor a Final Fourba kerülés a cél. A győriek a házigazda Glassverket (norvég), a Sercodak Dalfsen (holland), és Radnicki Kragujevac (szerb) csapatával szerepelnek egyazon selejtezőcsoportban, az elődöntőben a szerbekkel játszanak szeptember 12-én.
A román bajnok Bukaresti CSM a címvédő Buducsnost Podgoricával (montenegrói), az IK Sävehoffal (svéd) és a Lublinnal (lengyel) került egy kvartettbe. A selejtezőre kényszerülő Nagybányai HCM hazai környezetben harcolhatja ki a főtáblára jutást: az elődöntőben a fehérorosz BNTU Minszk vár rá, a másik ágon Esbjerg (dán)–Ankara (török) párharc lesz.
A kvalifikációs torna győztese feljut a 16-os főtáblára. A második és harmadik helyezett a KEK harmadik körében, a negyedik helyezett pedig a KEK második körében folytathatja.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!