Hirdetés

Elégedett a vívó-vb-vel a kolozsvári sportvezető

Minden idők egyik legjobban szervezett vívó-világbajnoksága volt a budapesti Pap János, a nemzetközi sportági szövetség (FIE) kolozsvári származású technikai igazgatója szerint.

MTI

2013. augusztus 13., 18:232013. augusztus 13., 18:23

\"Kilencvenkilenc százalékban elégedett vagyok, és azt a maradék egy százalékot is nehéz megfogni\" – idézte Papot a szervezőbizottság keddi hírlevele. A sportvezető úgy véli, a 2010-es párizsi vb gyönyörű helyszínét, a Grand Palais-t tekintve ugyan felülmúlta a mostanit, a pástok közvetlen környezetének minősége és látványa azonban a SYMA Csarnokban volt jobb.

\"Nem volt könnyű a szenzációsan sikerült londoni olimpia után vb-t rendezni, és a korábbiaknál is komolyabb munkát igényelt a pástok elhelyezése, de az erőfeszítés nem volt hiábavaló\" – tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a helyszínválasztás körül akadtak bizonytalanságok, ám végül jó döntés született, a SYMA Csarnokban közelebb kerülhetett a közönség a vívók küzdelméhez.

Pap János szerint a vívó-világbajnokság kampánya minden korábbinál látványosabbra sikeredett. \"A párizsi vb-nek is kiváló felvezetése volt, ez azonban szerintem annál is jobban sikerült. Nagyra értékelem, hogy nem horribilis összegekért, külön kommunikációs cégeknél készültek el a kampányelemek, hanem szinte minden része a szervezőbizottsághoz kötődik. A közönséget tekintve meg is volt az eredménye ennek a profi, érdekes, fantáziadús kampánynak, amelyben a vívók és a szurkolók is nagy szerepet játszottak. Az augusztusi kánikulában Budapesten aligha lehetett volna ennél több nézőt megnyerni\" – fejtette ki, utalva arra, hogy mindennap több ezres közönség szurkolt a lelátókon.

A technikai igazgató a vb szakmai színvonalával sem volt elégedetlen, hiszen az olimpia után átalakuló csapatokban megjelentek a fiatalok, köztük számos nagy tehetség. Pap János példaként az éremtáblázat élén végzett oroszokat említette, akiknek a sikerében fontos szerepet játszott az utánpótlás eredményes csapatba építése.

Hatodikak a magyarok az éremtáblázaton

Magyarország a hatodik, Románia pedig a hetedik helyen zárt a budapesti vívó-vb éremtáblázatán. A hazaiak a férfi párbajtőrcsapatnak köszönhetően egy arannyal, illetve két egyéni bronzéremmel (Szilágyi Áron kard és Szász Emese párbajtőr) zárta a vb-t, míg Románia egy ezüstöt (férfi kardcsapat) és két bronzot (a kardozó Tiberiu Dolniceanu és a női párbajtőrcsapat) szerzett.

Az éremtáblázat: 1. Oroszország (3 arany, 5 ezüst, 3 bronz), 2. Olaszország (3, 0, 3), 3. Ukrajna (2, 1, 1), 4. Észtország (2, 0, 0), 5. Egyesült Államok (1, 1, 1), 6. Magyarország (1, 0, 2), 7. Románia és Franciaország (0, 1, 2), 9. Németország (0, 1, 1), 10. Kína és Venezuela (0, 1, 0), 12. Dél-Korea (0, 0, 2), 13. Svájc(0, 0, 1).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
Hirdetés
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
Hirdetés
Hirdetés