Hirdetés

EL: kitartott a Győr szerencséje, a Cityvel játszik a Temesvár

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A szerencse is a „győri hősök” mellé állt az Európa Ligában: a csütörtök éjjel a Montpellier otthonában szenzációs eredményt elérő, tizenegyesekkel továbbjutó Győri ETO FC-t a lehetséges öt ellenfél közül a leggyengébb együttessel, a horvát Dinamo Zágrábbal sorsolták össze pénteken Nyonban, a második legrangosabb európai kupasorozat utolsó selejtezőköre párharcainak összeállításakor.

Páva Adorján

2010. augusztus 09., 10:252010. augusztus 09., 10:25

A másik magyar csapat, a Bajnokok Ligájából átkerült Debreceni VSC szintén nem panaszkodhat, hiszen a bolgár bajnok Liteksz Loveccsel küzd meg az EL csoportkörébe jutásért. A sorsoláson négy román csapat is érdekelt volt: a csütörtökön a vendég MYPA együttesével szemben 0-3-as állásról kiegyenlítő FC Temesvár az angol Manchester Cityvel, a Steaua a svájci Grasshoppersszel, a Vaslui a francia Lille-lel, míg a BL-selejtezőből átkerült Urziceni-i Unirea az elmúlt körben a Bukaresti Dinamót búcsúztató horvát Hajduk Splittel csap össze először augusztus 19-én.

A Dinamo Zágráb ellen jöhet az újabb győri bravúr

A Győr az 1-0-s hazai vereség után sokak szerint „biztos áldozatként” utazott az elmúlt idényben a francia bajnoki címért sokáig versenyben lévő Montpellier otthonába. Ám a magyar bajnoki bronzérmes fegyelmezett játéka Babics révén góllá ért a találkozó 40. percében, csakhogy Stanisics még a félidő előtt piros lapot kapott, rendkívül megnehezítve csapata helyzetét. Ennek ellenére a dunántúliak hősies védekezése hosszabbítást eredményezett, amelyben a franciák továbbra sem voltak képesek betalálni, így jöhetett a büntetőpárbaj.

Ezt pedig a lelkes vendégek 4-3-ra megnyerték, és nagy meglepetésre továbbjutottak. A győriek fél napra rá már a nyoni sorsolás miatt izgulhattak, amelyen nem pártolt el tőlük a szerencse: bár a lehetséges ellenfeleket felvonultató csoportban az angol Manchester City, a spanyol Villarreal és az orosz Lokomotiv Moszkva is szerepelt a dán Odense és a horvát Dinamo Zágráb mellett, végül utóbbival kell megküzdeniük a csoportkörbe jutásért. A zágrábiakat még sohasem búcsúztatta magyar csapat, ám jelenlegi formájuk nem a legjobb, hiszen a BL elmúlt selejtezőkörében meglepetésre a moldovai Sheriff Tiraszpol jobbnak bizonyult náluk.

„A sorozat ezen szakaszában már nincsenek könnyű ellenfelek – nyilatkozta Pintér Attila, a Montpellier előtt a szlovákiai Nyitrán és a kazah Atyraun túljutó Győr vezetőedzője az MTI-nek. – Megmondom őszintén, nagyon bízom a csapatomban, ha már eddig eljutottunk, szeretnénk bejutni a csoportkörbe. Azért jobb lett volna, ha idegenben kezdhetjük a párharcot, de ez a gárda már megmutatta az előző két körben, hogy idegenben is képes jó eredményt elérni. Megpróbálunk minél jobban felkészülni majd az ellenfélből.”

A Győrhöz hasonlóan a Debrecen sem volt kiemelt a pénteki sorsoláson, így a bolgár Liteksz Lovecs – amely szintén a BL-selejtezőből került át – könnyű ellenfélnek mondható, a csoportban ugyanis még az FC Porto, a Galatasaray, a Palermo és az Austria Wien szerepelt. „Tudjuk, hogy a Liteksz a szlovák bajnok Zsolnával szemben maradt alul a BL harmadik körében. Az elkövetkezendő napokban próbálunk minél több információt beszerezni a csapatról.

Azt gondolom, ötven-ötven százalék az esélyünk a továbbjutásra – fogalmazott Herczeg András, a DVSC klubmenedzsere, akinek csapata otthon kezd. – Tavaly a bolgár bajnokot kivertük, ám ebből nem szabad kiindulni, mert minden meccs és minden csapat más. Az biztos, nem lehet rossz együttes, ha megnyerte hazája küzdelemsorozatát. Szeretnénk eredményesen szerepelni ellenük, ennek érdekében igyekszünk mindent megtenni.”

Sztárok Temesváron

Az FC Temesvár már nem volt ilyen szerencsés: a Győr csoportjában lévő bánságiak az egyik leggazdagabb angol csapat, az olasz Roberto Mancini által felkészített Manchester City ellen készülhet. „A lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk – ismerte el Vladimir Petrovics, a temesváriak szerb trénere, akinek tanítványai először, 19-én otthon játszanak. – Egyértelmű, hogy az angolok a párharc favoritjai, de minden tőlünk telhetőt megteszünk majd ellenük.” A többek között Adebayor és Tevez által erősített City az elmúlt évekhez hasonlóan idén is hangzatos igazolásokkal hívta fel magára a figyelmet: Yaya Touré (Barcelona) 35 millió, David Silva (Valencia) 30 millió, Alekszandar Kolarov (Lazio) 22 millió, míg Jerome Boateng (Hamburger SV) mintegy 12,5 millió euróba került.

A többi román csapat közül a Steaua és az Urziceni kiemeltként várta a péntek délutáni sorsolást. A bukarestiek ellenfele, a Grasshoppers, a Trabzonspor, az Utrecht, az AIK Stockholm és az azeri FK Qarabađ által alkotott csoportból közepes erosségűnek mondható csapatot kaptak a zürichiek személyében, akik ellen idegenben kezdenek. A szintén vendégként kezdő Urziceni viszont fájlalhatja, hogy a csütörtökön a vendég Bukaresti Dinamót 3-0-ra legyőző, így 4-3-as összesítéssel búcsúztató Hajduk Splitet kapta abból a csoportból, amelynek még az Anorthoszisz Famaguszta, a Tavria Szimferopol, a Gent és a Maccabi Tel-Aviv volt tagja. A Vaslui a Temesvárhoz hasonlóan nem volt kiemelt: a Sporting Lisszabon, a Lille, az FC Bruges, a Metaliszt Harkov és a Napoli közül végül a franciák jutottak nekik, akik ellen augusztus 19-én otthon kezdenek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés