Hirdetés

Egyszer nyert, egyszer kikapott a Maros KK

Megosztozott a győzelmeken a Maros KK és a CSU Ploieşti a férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének első két, egyaránt Vásárhelyen rendezett mérkőzésén.

Boros Miklós

2013. május 20., 16:012013. május 20., 16:01

2013. május 20., 18:272013. május 20., 18:27

Ráadásul mindkét csapat azonos forgatókönyv alapján aratta sikerét. Az első találkozón a hazaiak, a másodikon a vendégek szereztek tízpontos előnyt már az első negyedben (23:13, illetve 21:31), amit a hátrányban levő együttes hiába dolgozott le a negyedik játékrészre, a végjátékban ismét a jobban kezdő csapat diadalmaskodott. Szintén közös vonás, hogy mindkétszer a gyengébben lepattanózó fél nyert: szombaton a Ploieşti (42-32), vasárnap a Maros KK (45-36) szedett le több labdát.

Az első találkozón a vásárhelyi együttes még azt is elbírta, hogy húzóemberei közül a mind a nyolc mezőnydobását – közte hét triplakísérletet – elhibázó Vaidotas Peciukas egyetlen pontot sem szerzett (cserébe kiosztott nyolc gólpasszt) – a másik oldalon viszont Cătălin Burlacut tartotta egyetlen hárompontoson a Maros KK védelme.

Andrija Csirics 24, Matija Ceskovic 21, Ousmane Barro 17 pontot dobott a „tigrisek\" közül, Branko Csuics pedig 16 ponttal és 11 lepattanóval zárta a meccset. A vendégek közül Vladimir Tica és Alhaji Mohammed volt a legeredményesebb, egyaránt 16 ponttal. A második meccsre feltámadt Peciukas (20 pont, mind a második félidőben) és Burlacu (15 pont, 15 lepattanó) is, Csuics pedig újabb dupla-duplát (16, 12) ért el. A CSU legjobb dobója ismét Mohammed (20) volt.

A vasárnapi vereség fél év után az első hazai kudarc volt a Maros KK számára, ám Szrecsko Szekulovics edző szerint a pályaelőny elvesztése csak egy csata, de nem a háború elbukását jelenti. „Az első félidőben túl sok könnyű dobást engedtünk az ellenfélnek, majd óriási energiákat mozgósítottunk, hogy visszajöjjünk a meccsbe. A végén azonban hibáztunk, elkapkodtuk az utolsó támadást. A két idegenbeli mérkőzésből legalább egyet meg szeretnénk nyerni\" – nyilatkozta a szerb szakember.

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó döntő szombaton és vasárnap Brazi-on folytatódik. Előtte azonban a fegyelmi bizottságnak lesz dolga Barro és a ploieşti-i Predrag Miletics ügyében, akiket egyaránt kizáró hibával sújtottak a játékvezetők a második mérkőzésen, az ellenfél lefejelése, illetve szándékos meglökése miatt.

Férfi Nemzeti Liga, döntő, első két mérkőzés: Maros KK–CSU Ploieşti 91:81 (23:15, 25:27, 20:20, 23:19) és 78:83 (21:31, 17:14, 16:19, 24:19).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés