2008. április 25., 00:002008. április 25., 00:00
A partiumi együttes megismételte a Körös-parti város korábbi „aranycsapatának” teljesítményét: a Criºul 1985-ben és 1986-ban szintén egymás után kétszer nyerte meg a bajnokságot. Cornel Gordan akkor játékosként, tavaly és idén pedig vezetõedzõként vette ki részét a sikerbõl.
A CSM a Steaua ellen szerda este aratott sikerével biztosította be elsõ helyét a táblázaton, így a nagyváradi torna hátramaradt mérkõzéseire, illetve a két hét múlva esedékes bukaresti zárótornára sem maradt izgulnivalója. A játékosok a hagyományos vízbe dobással mondtak köszönetet Cornel Gordannak eredményes munkájáért, de a nagy ünneplés elmaradt, ugyanis a bajnokságnak még nincs vége. A CSM Leonardo az aranyérmeket is csak két hét múlva kapja meg a román szövetségtõl.
A játékosok így látszólag visszafogottan ünnepeltek, de elmondásuk szerint ez nem azt jelenti, hogy a tavalyi diadal – amely egészen a rájátszás utolsó fordulójáig váratott magára – értékesebb lenne, mint az idei. „Ugyanúgy örülünk, mint tavaly, csak ezúttal sokkal egyértelmûbb sikert arattunk, messze a Szuperliga legjobb csapata voltunk” – nyilatkozta Cosmin Baidoc csapatkapitány. Hasonló véleményen volt játékostársa, Kádár Kálmán is: „Nagyon örülünk a második bajnoki címünknek. Sokkal jobbak voltunk bukaresti riválisainknál”.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.