
2010. november 30., 10:282010. november 30., 10:28
A román színvonalhoz képest élvezetesnek mondható összecsapást a két csapat támadó szellemű játéka tette „fogyaszthatóvá”.
A másodedzőből vezetőedzővé előlépett Alin Minteuan Traoré mellett Bjelanovicot is kezdőként küldte pályára, és a két csatár mögött Culio, Hora és Peralta is az első perctől kezdve aktívan részt vett a támadások kidolgozásában. Ennek eredményként Hora remek visszapasszából Culio a vezetést is megszerezte, de ez nem lombozta le a hazaiakat, akik szintén célratörő játékukkal Stancu tizenegyes, majd akciógólja révén fordítottak.
A Steaua ezután növelhette volna előnyét, ám nem így történt: a hajrában ismét kezdeményezővé előlépett kolozsváriak Peralta góljával kiegyenlítettek, majd a hosszabbításban a győztes gólt is megszerezhették volna, ha a kapussal egyedül maradt Traoré jól veszi le a labdát, és nem Dolhába, a kipattanót pedig nem a kapu fölé lövi.
A CFR és a Steaua sorozatban ötödször játszott döntetlent egymással a bajnokságban. Alin Minteuan szerint vaasárnap este bárki nyerhetett volna, éppen ezért mindenkinek elégedettnek kell lennie az egy ponttal. „Egészen más hozzáállással álltak ki a játékosok, mint Bázelben, és ez mindenképpen örömteli. Önbizalmunk szempontjából ez az eredmény reményt ad a jó folytatásra” – tette hozzá Minteuan, aki elmondása szerint csak a kezdő sípszóig izgult bemutatkozása miatt. Nem volt elégedetlen Iuliu Mureşan, a CFR klubelnöke sem, kiemelve, hogy csak kevesen tudnak nyerni a Steaua otthonában.
Az utolsó őszi forduló tegnap zárult le: a Besztercei Gloria 1-0-ra verte a vendég Brăneşti együttesét, míg a Szászmedgyesi Gaz Metan–Craiovai U mérkőzés lapzárta után ért véget. Idén még két fordulót lejátszanak a tavaszi idényből: a CFR pénteken a Craiovát fogadja, majd – az AS Roma elleni BL-búcsú után – a Brăneşti otthonába látogat.
Besztercei Gloria–Victoria Brăneşti 1-0 (Băjenaru 26.),
Steaua–Kolozsvári CFR 2-2 (Stancu 28. – 11-esből, 50., ill. Culio 11., Peralta 82.).
Korábban:
Kolozsvári U–Marosvásárhelyi FCM 1-1,
Urziceni-i Unirea–Sportul Studenţesc 2-1,
FC Vaslui–Tîrgu Jiu-i Pandurii 3-1,
Galaci Oţelul–Ploieşti-i Astra 2-1,
Dinamo–FC Temesvár 0-0.
A Szászmedgyesi Gaz Metan–Craiovai U mérkőzés lapzárta után ért véget.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.