Hirdetés

Egy Sepsi-drukker megkergette a târgovișteiek uszító meccsbemondóját

Xenofóbia és szurkolói rendbontás árnyékolta be a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC Târgoviștén aratott, 66:55 arányú hétvégi győzelmét a hazai női kosárlabda-bajnokságban. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. október 19., 16:302015. október 19., 16:30

A negyedik fordulóban rendezett rangadón ugyanis a címvédő meccsbemondóját megkergette a vendégek egyik szurkolója. Bár egyes sajtóorgánumok beszámolói alapján Ionuț Marint megütötte a pályára befutó kovásznai férfi, az a történtek eltérő interpretálása ellenére is kiderült, hogy lökdösődésen túlmenő atrocitás nem érte az amúgy újságírói szakmát gyakorló szpíkert.

„Az egyik szurkolónk megkergette a bemondót. Ütés, pofon nem történt. Csak felháborodott hajkurászás. Utána a meccs alatt voltak beszólások, de ezt már megszoktuk” – summázta a Krónikának Rusz István.

A Sepsi menedzsere megerősítette azt, amire a kovásznai drukkerek is panaszkodtak: a bemondó provokatív mutogatásokkal és uszító beszéddel váltotta ki a háromszéki férfi haragját. A Jurnaldedâmbovița.ro helyszíni beszámolója szerint erre még az összecsapás megfigyelője is figyelmeztette a szervezőket: jelezte, hogy a bemondó beszéde kényes határokat súrol, ne provokálja és tüzelje fel a szurkolókat.

Eltérő vélemények

Ezzel szemben a szpíker nem érezte uszítónak szavait és viselkedését. „A szentgyörgyi szurkolók későn érkeztek meg, már majdnem elkezdődött a meccs, amikor bejöttek a csarnokba. Épp a két csapat tagjait mutattam be, készültünk a rajtra, amikor láttam, hogy a férfi épp felém tart. Hátráltam. Meg akart ütni” – panaszolta.

Marin történetesen a Dracula Commando néven ismert târgoviștei B-közép tagja is. Feléjük szaladt a vendégszurkoló elől, közülük pedig többen szintén bementek a játéktérre, ahol csak a csendőrség beavatkozása fékezte meg az indulatokat. „Minden civilizált volt, amíg az a férfi nem tört be a pályára. Nem mondott semmit. Még a Marin megvédésére igyekvő târgovișteiek között is próbálkozott. Nekem előre eltervezettnek tűnt. Ő volt az egyedüli, aki nem volt zöldbe öltözve. A Sepsi-kispadról meg senki sem jött, hogy lecsillapítsa a kedélyeket” – nyilatkozta a Gsp.ro-nak Marius Dobă, a házigazda CSM menedzsere.

Rusz ugyanakkor lapunknak leszögezte, ők nem is akartak ebbe beleszólni, hiszen nem ők voltak a szervezők. „Hogy mennyire voltak felkészülve a meccsre a szervezők, nem nekem kell eldöntenem, nem is a mi felelősségünk. Mi időben közöltük, hogy hány szurkolóval és mikor érkezünk. Ennek ellenére az átvizsgálás elvégzésével együtt csak fél perccel a meccs kezdete előtt engedték be szurkolóinkat a terembe. Négy-öt helyi rendőr volt, aki az ajtónál ellenőrizte őket. A Hora Unirii szólt épp akkor, de a szervezők szíve joga, hogy milyen zenére melegítenek” – ecsetelte Rusz.

A háromszékiek menedzsere kizártnak tartja, hogy szurkolójuk – akit 500 lejre megbírságoltak és egy évre eltiltottak a romániai sportesemények látogatásától – előre kitervelte volna. „Még nem beszéltem vele, de biztos, hogy nem erre készült, nem azért utazott több száz kilométert azért, hogy még a meccset se lássa. Hülyeség, nem is tudom elfogadni” – közölte Rusz István.

„Renitensvédő” szövetség?

Rusz István hozzátette, a târgoviștei drukkerek xenofób, rasszista megnyilvánulásai nem új keletűek. Az Alexandria ellen elvesztett meccsen például a színes bőrű játékosokat pécézték ki maguknak, most a magyarokat. Ennek ellenére a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) küldöttje nem vette jegyzőkönyvbe az incidenseket.

Pedig a Sepsi bizonyítani is tudja a sértő bekiabálásokat, illetve azt is, hogy felgyújtottak és megtapostak egy székely zászlót. A szabályzat pedig emiatt 2000 eurós büntetést is kiszabhat a szervezőkre, feltéve ha egyáltalán vizsgálja majd az ügyet. Rusz ugyanis felemlegette azt, amire korábban már más klubok is panaszkodtak: az FRB szinten minden esetben a Târgoviștéi CSM-nek próbál kedvezni. „Amikor majd a szövetség kérni fogja a mi álláspontunkat, azt fogom válaszolni, hogy gyenge volt a szervezés. Vonják felelősségre a Târgoviștét és kérjék ki a meccs felvételeit” – közölte. Rámutatott, hogy nekik legtöbbször a székely himnusz éneklését róják fel, de ő büszke arra, hogy azt még Târgoviștén is elénekelték.

Arról is megkérdeztük Ruszt, hogy a csapat hogyan éli meg ezeket a helyzeteket, hiszen különböző nemzetiségű játékosok játszanak itt együtt. Elmondása szerint nem foglalkoznak vele, sokat nem is értik. „Még az Alexandria és más csapatok is a pártunkat fogják” – tudatta.

Robognak előre

A címvédő Târgoviște négy forduló alatt három meccset játszott le, de csak egyszer tudott nyerni. Szemben az elmúlt szezonban ezüstérmes Sepsivel, amely az egyedüli veretlen alakulat a mezőnyben. „Mindenképp érdekes ez az idény, nagyon jól elkaptuk a rajtot. Azért szerintem később sokkal szorosabb lesz” – fogalmazott Rusz, aki mellettük még az Aradi ICIM-et tartja a bajnoki címre esélyesnek.

A háromszékiek szerdán épp a Maros-partiakat látják vendégül, abban a reményben, hogy az ötödik forduló után is megőrzik száz százalékos mérlegüket. Ugyanakkor a címvédő Gyulafehérvárra utazik, az Alexandria pedig a Kolozsvári U-t fogadja. A férfiélvonalban nem rendeznek hétközi fordulót: három kör után a Marosvásárhelyen vasárnap este 85:76 arányban győztes Nagyváradi VSK veretlenül vezeti az összetettet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés