
Egy „törékeny” pont maradt az előnye a labdarúgó-Liga 1-ben listavezető Steauának a Marosvásárhelyi ASA-val szemben, miután a címvédő nagy meglepetésre kikapott 2-1-re a vendég, sereghajtó Galaci Oţelultól.
2015. április 20., 19:432015. április 20., 19:43
2015. április 20., 19:442015. április 20., 19:44
A 27. fordulóban rendezett, vasárnap esti találkozót követően a bukarestiek vezetőedzője, Constantin Gâlcă magára vállalta a felelősséget a kudarcért, ezzel együtt nem áll szándékában lemondani tisztségéről.
„Egyre nehezebb. Tisztában vagyunk azzal, hogy a Marosvásárhely már csak egy pontra van lemaradva tőlünk, és ez a játék már nem az, mint ami ősszel volt” – magyarázta.
Hozzátette, hogy szeretné, ha a bajnoki cím a pályán dőlne el, utalva arra, hogy elégedetlen volt a moldvaiak elleni meccs játékvezetésével. „Túl sok találkozón hibáztak a bírók a Steauával szemben” – vallja Gâlcă. Ugyancsak vasárnap este játszott egymással 0-0-át a Craiova és a Dinamo.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!