Hirdetés

Egy korszak vége: a Bayern kirúgta a BL-ből a Barcelonát

Szétszedte a Bayern München a leendő edzője, Josep Guardiola által korábban tökéletesre fejlesztett, de azóta megkopott Barcelona-gépezetet: a bajorok 7-0-s összesítéssel jutottak a Bajnokok Ligája fináléjába, amely így német házidöntőt hoz.

Páva Adorján

2013. május 02., 15:302013. május 02., 15:30

2013. május 02., 15:582013. május 02., 15:58

Míg az elmúlt években nagyjából arról szólt az európai klubfutball, hogy ki tud hatékony ellenszert találni a Barca lehengerlő játékára, idén már több alkalommal is bebizonyosodott a BL-ben, hogy inog a trón Guardiola egykori másodedzője, a katalán együttest tavaly nyár óta felkészítő Tito Vilanova irányítása alatt. Miközben a bajnokságban még elégnek bizonyult ugyanazt jól játszani, mint az elmúlt öt évben, a legrangosabb európai kupasorozat kiesési szakaszában már többször is rezgett a léc.

A meglepő taktikai húzásokra, a megújulásra képtelen Barcelona az elődöntőben szinte tálcán kínálta saját bukását annak a Bayernnek, amely tavaly még elvérzett a BL-döntőben az „antifoci\" fegyverét sikeresen alkalmazó Chelsea-vel szemben, idén azonban feltartóztathatatlanul gázolt át a német és az európai mezőnyön. Szabad szemmel is jól látható volt: a Bayern kirobbanó formában van, ezt pedig csakis úgy ellensúlyozhatta volna a sérülések által megtizedelt katalán gárda, ha elismerik, ezúttal nekik kell valamiféle ellenszert találniuk az ellenfél lehengerlő játékára. Nem így történt – ezt bizonyítja a müncheni 4-0, és ezt a tehetetlenséget támasztja alá a szerdán Barcelonában kiosztott 3-0 is.

Negyedszer rendeznek házidöntőt
A Bajnokok Ligája történetében negyedszer fordul elő, hogy a döntő két résztvevője egy országból kerül ki – május 25-én a londoni Wembley Stadionban a Bayern München és Borussia Dortmund csap majd össze. Először 2000-ben találkozott egymással két azonos nemzetbeli együttes, akkor a Real Madrid simán, 3-0-ra nyert a Valencia ellen a Saint-Denis Stadionban. Három évvel később, 2003-ban az AC Milan és a Juventus mérkőzött meg a manchesteri Old Trafford Stadionban, és a piros-feketék gól nélküli döntetlent követően büntetőkkel diadalmaskodtak. A 2008-as moszkvai fináléban a Manchester United a Chelsea-t győzte le 1-1 után, szintén 11-esekkel. Spanyol, olasz és angol döntő után következik tehát a német párharc a BL-sorozat zárómérkőzésén.

A visszavágóra amúgy gyakorlatilag feltett kezekkel küldte ki tanítványait Vilanova, aki a taktikai beszűkültségén túl képtelen volt feltüzelni játékosait, ráadásul Lionel Messit óriási meglepetésre csak a kispadra nevezte, és be sem cserélte. Az erőtlen, kedvtelen Barcának először Robben adott egy pofont a második félidő elején (a védjegyének számító, jobb szélről középre cselezése után lőtt a hosszúba), majd a menteni akaró Piqué öngólja következett, a csúfondáros katalán vereséget pedig Müller fejesgólja tetézte.

Az argentin aranylabdás mellőzését Vilanova azzal magyarázta, hogy fájt a lába, ezért inkább pihentette – csak azt nem értette senki, hogy minek, hiszen a bajnokságban már biztos befutónak számítanak, a spanyol kupából pedig már kiestek. „Nyilván más a helyzet, ha Messi is ott van a pályán, akinek a lába nem volt teljesen rendben, így nem kockáztathattam meg, hogy – híján a kellő edzéseknek – betegyem, s esetleg súlyosbodjék a sérülése” – mentegetőzött a katalánok vezetőedzője.

Szerinte ugyanakkor tagadhatatlan, hogy sokkal jobb formában, s jobb fizikai állapotban levő ellenféllel kerültek szembe. „A különbség abban jelentkezett, hogy a mi csapatunk a sérülések, a hiányzók miatt gyengébb formában futballozott, szemben a minden játékosát mozgósítani tudó Bayernnel\" – jelentette ki Vilanova, aki egyúttal a jövőt illetően leszögezte: nincs szükség csapaterősítésre, új játékosok szerződtetésére, elegendő, ha mindenki felépül és rendelkezésre áll a Barcánál.

Német kollégája, Jupp Heynckesnek ugyanakkor érthető módon nem volt oka a panaszra, de nem akarta dicséret nélkül hagyni a riválist sem: „Amikor a sorsoláson kiderült, hogy a Barcelonával kerülünk szembe, el nem tudtam volna képzelni, hogy 4-0-val, majd 3-0-val zárulnak a meccseink. A Barcelona fantasztikus csapat, ma személyi problémái voltak, mert azért egyáltalán nem ugyanaz a helyzet, amikor Messi is játszik. Mindenesetre mi 90 percen át egységes csapatként, magas szinten teljesítettünk.\"

Arjen Robben hihetetlennek nevezte teljesítményüket: „Ez elképesztő eredmény, egy darabka történelem. Hihetetlen, hogy mindezt azzal a csapattal szemben értük el, amely a legjobb volt az utóbbi öt évben Európában.\"

Bajnokok Ligája, elődöntő, szerdai visszavágó: FC Barcelona–Bayern München 0-3 (Robben 49., Piqué 72. – öngól, Müller 76.). Továbbjutott a Bayern München kettős győzelemmel, 7-0-s összesítéssel.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón

A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.

Év úszója-szavazás: román és magyar sportoló is van a dobogón
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
Hirdetés