2009. március 06., 10:562009. március 06., 10:56
Martin György, a magyar szövetség elnöke szerint a viadal a 2012-es londoni játékok előtti ötkarikás felkészülés idei legfontosabb állomása, amelyen Magyarország, az Egyesült Államok, Szerbia, illetve a Kovács István által vezetett román válogatott méri össze erejét. A Honvéd korábbi sikeredzője öt nagyváradi játékosra, Kádárra, Tarnoveţchire, Creţura, Diaconura és Câmpianura is számít az egri tornán.
Kemény Dénes magyar szövetségi kapitány, aki a kínai fővárosban egymás után harmadszor vezette aranyéremig csapatát, újjáalakuló együttesével is nyerni akar Egerben. Hozzátette, nem tudja pontosan, milyen összeállításban játszanak majd a riválisok, de ez nem is lényeges: „Sose féltünk senkitől, miközben mindenkit respektáltunk.
Ez így lesz a hétvégén is, a cél az első hely, egyszersmind a közönség kiszolgálása.” Halmos R. Péter, az egri pólósok ügyvezetője reményét fejezte ki, hogy telt ház lesz a Bitskey-uszodában, és a helybéliek ismét megmutatják, hogy okkal tartják számon őket úgy, mint a világ talán legnagyobb vízilabdás szurkolótábora.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.