2010. október 13., 10:422010. október 13., 10:42
A magyarok kezdőcsapatában a San Marino ellen összesen öt gólt szerzett Rudolf Gergely (2) és Szalai Ádám (3) is helyet kapott, ezzel együtt Egervári Sándor szövetségi kapitány védekezőbb csapatot küldött pályára, ugyanis Rudolfot egy sorral visszaléptette, Koman pedig csak a cserepadon kapott helyet, mert Vadócz személyében Elek mellett inkább egy újabb védekező középpályásnak szavazott bizalmat. A két csapat bő tízperces tapogatózás után valamivel nagyobb sebességre kapcsolt, mindkét együttes megpróbálta megbecsülni a játékszert, de egyiknek sem sikerült semmilyen téren maradandót alkotni, illetve felülkerekedni a másikon.
Az első félidő legnagyobb helyzete az utolsó percben adódott Väyrynen előtt, akinek egy labdaszerzést követő távoli lövése a felső kapufát súrolva hagyta el a játékteret. A látottakkal Egervári sem volt elégedett, aki szünetben Rudolf helyett Komant küldte be. A húzás pedig szinte azonnal meghozta az eredményt: egy finn szöglet utáni ellentámadáskor Koman remekül ugratta ki a jobb szélen Szalait, aki megtolta a rosszul kifutó finn kapus, Jääskeläinen mellett, majd a 16-os bal sarkából az üres kapuba gurított.
A gól után felpörgött a játék, de az egyértelműen kezdeményezőkké előlépett finnek helyett a magyarok voltak veszélyesebbek az ellentámadásaik során. A hajrában egy tévesen beintett les megfosztotta a második góltól a magyarokat, ehelyett Forsell a 10 emberből álló magyar falon át, de szabadon tört kapura, és kiegyenlített (85. perc). A hajrában nyerhettek volna is a hazaiak, ám fordítva történt: a 95. percben Elek magánakciója végén a bal szélre tálalt, ahonnan Dzsudzsák remekül bombázott a hosszúba, eldöntve a három pont sorsát.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.