
Usain Bolt és Shelly-Ann Fraser-Pryce voltak a vasárnap véget ért moszkvai atlétikai világbajnokság hősei: mindkét jamaicai sprinter 100 és 200 méteren, valamint a 4x100-as váltóval is aranyérmet nyert.
2013. augusztus 18., 18:042013. augusztus 18., 18:04
2013. augusztus 18., 18:392013. augusztus 18., 18:39
Az immár nyolcszoros világbajnok Bolt egyben a vb-k történetének legsikeresebb atlétája lett: ugyanúgy tíz érme van, mint a legendás Carl Lewisnak, ám aranyai mellett két ezüstöt szerzett az amerikai egy-egy második és harmadik helyével szemben. Honfitársával ellentétben a mindössze 152 centis Fraser-Pryce nem számított abszolút esélyesnek, ám a londoni olimpia után most is uralta a női sprintszámokat. Rajtuk kívül csak a brit hosszútávfutó Mo Farrah tudott két egyéni számban győzni, aki a tavalyi ötkarikás játékokhoz hasonlóan most is duplázott 5000 és 10000 méteren.
A magyar sportolóknak csak kalapácsvetésben jött össze a döntő: Pars Krisztián ezüstérme után a nőknél Orbán Éva nyolcadik lett a fináléban. A román versenyzők közül a hármasugró Marian Oprea vasárnapi hatodik helye a legjobb eredmény, mellette csak a hetedikként célba érő női 4x400-as váltó és a női kalapácsvetésben 11. Bianca Perie jutott döntőbe.
Parsnak köszönhetően Magyarország – ötös holtversenyben – a 25. lett az éremtáblázaton, amelynek élén a házigazda oroszok végeztek 7 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzmedállal. Hat-hat aranyat nyert az Egyesült Államok (11 ezüst, 3 bronz), Kenya (4, 3) és Jamaica (2, 1). Összesen 37 országnak jutott érem, arany viszont mindössze 16.nak.
Férfi 200 m: 1. Usain Bolt (jamaicai) 19.66 mp, 2. Warren Weir (jamaicai) 19.79, 3. Curtis Mitchell (amerikai) 20.04.
Férfi 1500 m: 1. Asbel Kiprop (kenyai) 3:36.28 perc, 2. Matthew Centrowitz (amerikai) 3:36.78, 3. Johan Cronje (dél-afrikai) 3:36.83.
Férfi 5000 m: 1. Mohamed Farah (brit) 13:26.98 perc, 2. Hagos Gebrhiwet (etióp) 13:27.259, 3. Isiah Kiplangat Koech (kenyai) 13:27.260.
Férfi 4x100 m: 1. Jamaica 37,36 mp, 2. Egyesült Államok 37, 66, 3. Nagy-Britannia 37,80.
Férfi 4x400 m: 1. Egyesült Államok 2:58.71 perc, 2. Jamaica 2:59.88, 3. Oroszország 2:59.90.
Férfi maratoni: 1. Stephen Kiprotich (ugandai) 2 óra 09.51 perc, 2. Lelisa Desisa (etióp) 2 óra 10.12, 3. Tadese Tola (etióp) 2:10.23.
Férfi távolugrás: 1. Alekszandr Menkov (orosz) 8.56 m, 2. Ignisious Gaisah (holland) 8.29, 3. Luis Rivera (mexikói) 8.27.
Férfi hármasugrás: 1. Teddy Tamgho (francia) 18.04 m, 2. Pedro Pablo Pichardo (kubai) 17.68, 3. Will Claye (amerikai) 17.52, ...6. Marian Oprea 16.82.
Férfi gerelyhajítás: 1. Vítezlav Vesely (cseh) 87.17 m, 2. Tero Pitkämäki (finn) 87.07, 3. Dmitrij Tarabin (orosz) 86.23.
Férfi súlylökés: 1. David Storl (német) 21.73 m, 2. Ryan Whiting (amerikai) 21.57, 3. Dylan Armstrong (kanadai) 21.34.
Női 200 m: 1. Shelly-Ann Fraser-Pryce (jamaicai) 22.17 mp, 2. Murielle Ahoure (elefántcsontparti) 22.32, 3. Blessing Okagbare (nigériai) 22.32.
Női 100 m gát: 1. Brianna Rollins (amerikai) 12.44 mp, 2. Sally Pearson (ausztrál) 12.50, 3. Tiffany Porter (brit) 12.55.
Női 4x100 m: 1. Jamaica 41,29 mp, 2. Franciaország 42,72, 3. Egyesült Államok 42,75.
Női 4x400 m: 1. Oroszország 3:20.19 perc, 2. Egyesült Államok 3:20.41, 3. Nagy-Britannia 3:22.61, ...7. Románia 3:28.40.
Női 800 m: 1. Eunice Jepkoech Sum (kenyai) 1:57.38 perc, 2. Marija Szavinova (orosz) 1:57.80, 3. Brenda Martinez (amerikai) 1:57.91.
Női 5000 m: 1. Meseret Defar (etióp) 14:50.19 perc, 2. Mercy Cherono (kenyai) 14:51.22, 3. Almaz Ayana (etióp) 14:51.33.
Női kalapácsvetés: 1. Tatjana Liszenko (orosz) 78,80 m, 2. Anita Wlodarczyk (lengyel) 78,46, 3. Zsang Ven-hsziu (kínai) 75,58, ...8. Orbán Éva 72,70, ...11 Bianca Perie 71.25.
Női gerelyhajítás: 1. Christina Obergföll (német) 69.05 m, 2. Kimberley Mickle (ausztrál) 66.60, 3. Marija Abakumova (orosz) 65.09.
Női magasugrás: 1. Szvetlana Skolina (orosz) 2.03 m, 2. Brigetta Barrett (amerikai) 2.00, 3. Ruth Beitia (spanyol) és és Anna Csicserova (orosz) 1.97.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!