
2010. augusztus 11., 13:352010. augusztus 11., 13:35
A bukaresti klub múlt hétvégén maradt tréner nélkül, miután Victor Piţurcă garanciát kért arra az esetre, ha Becali a jövőben is kikezdi a nyilvánosság előtt a játékosokat és a szurkolókat, ez pedig nem felelt meg az üzletembernek. Piţurcă távozása nagy felháborodást keltett a piros-kék drukkerek körében, akiket Becali azzal próbált kiengesztelni, hogy a klub egykori illusztris játékosait hívta a csapatvezetésbe. Gheorghe Hagi és Anghel Iordănescu a hét elején nemet mondott a vezetőedzői, illetve klubelnöki tisztségre, de Dumitrescu és Duckadam nem így tett.
„Nehéz dolgom lesz, ugyanis egy remek edző helyébe lépek, ezzel együtt a második hely már kudarcot jelentene számomra. Nem félek, bízom a csapat erejében, amelyet Piţurcă remekül rakott össze” – nyilatkozta a korábbi román válogatott Ilie Dumitrescu, aki 30 évesen fejezte be aktív pályafutását. Futballistaként többek között a Tottenham, az FC Sevilla és a West Ham United mezét is magára húzta, a Steaua játékosaként vonult vissza. Edzőként 9 év alatt 12 csapatnál fordult meg: Romániában a Galaci Oţelult, a Brassói FC-t, a román ifiválogatottat és a Bákói FC-t edzette, illetve Cipruson és Görögországban is dolgozott. Mostani kinevezése előtt televíziós szakkommentátorként tevékenykedett.
Helmuth Duckadam szülőfalujából, az Arad megyei Szemlakról költözik Bukarestbe. Az 51 éves, német származású sportember az 1986-os BEK-döntő során írta be magát a futballtörténelembe: a Steaua kapusaként négy tizenegyest hárított a Barcelona elleni fináléban. „Sevilla hőse” évek óta jó kapcsolatot ápol Becalival, hiszen Duckadam a Becali által létrehozott Új Generáció Pártjának (PNG) Arad megyei elnöke is volt, illetve korábban tehetségkutatóként is besegített.
Becali a kinevezések után bocsánatot kért „a Steaua igazi szurkolóitól”, egyúttal megbocsátva az őt támadó drukkereknek is, jelezvén, hogy új éra kezdődik a csapatnál. Ez azonban nem hatotta meg a Piţurcă mellett teljes mellszélességgel kiálló piros-kék szurkolókat: a legfontosabb frakciók jelezték, tüntetőleg nem mennek el a Steaua következő, Brăneşti elleni hazai meccsére.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.