Hirdetés

Dulca irányítja a kolozsváriakat

Viorel Hizo lemondott a Kolozsvári U-nál betöltött menedzseri tisztségéről, így a másodosztályos futballcsapat irányítását teljes egészében Cristian Dulca vezetőedző veszi át. Hizo hétfőn jelentette be, hogy elhagyja az egyetemistacsapatot, ám az okokról nem akart beszélni. Ezeket elmondása szerint Dulca sem ismeri. „Nem tudom, miért mondott le.

Páva Adorján

2010. április 07., 09:552010. április 07., 09:55

Most egy olyan időszak vár ránk, amely során el kell felejteni a ránk nehezedő nyomást, vissza kell szerezni az elvesztett pontokat. Három megnyert meccsel ismét versenyben leszünk a feljutásért, a játékosoknak meg kell érteniük, hogy még semmi sincs veszve” – fogalmazott Cristian Dulca, aki Hizo érkezése előtt, a 9–17. forduló között már irányította „egyeduralkodóként” a Szamos-partiakat.

Az U kispadján nagy a sürgés-forgás ebben az idényben. A bajnokságot Carmelo Palilla irányítása alatt kezdte a csapat, ám az olasz szakember csak két fordulót vészelt át. Őt – ideiglenesen – Cristian Popescu követte, a 4–8. forduló között pedig az ezután a Dinamóhoz szerződött Cornel Ţălnar dolgozott vezetőedzőként. Hizo annak ellenére távozik, hogy a Kolozsvári U múlt hétvégén 3-1-re legyőzte a vendég Temeskovácsi Fortunát, így eddig 36 pontot gyűjtött, ezzel pedig a nyugati csoport ötödik helyén áll, öt ponttal lemaradva a második helyezett Mioveni mögött.

Az élboly egyébként ismét változást szenvedett egy szövetségi ítélet nyomán: a FRF úgy döntött, a korábban kizárt, ám később visszafogadott Nagybányai FC aradi mérkőzését le kell játszani, így az UTA elvesztette a korábban „zöld asztalnál” odaítélt 3 pontot. A mérkőzést a tervek szerint április 14-én rendezik. A hír ismét kiverte a biztosítékot a Maros-partiaknál, mert a Kolozsvári U-nak, amelynek szintén elmaradt a Nagybánya elleni tavaszi idegenbeli meccse, nem kell lejátszania azt, az U a jelen állás szerint megtartja a zöld asztalnál odaítélt pontokat. Az élcsoport így a következő: a listavezető a Marosvásárhely (43 pont/21 mérkőzés), őt a Mioveni (41/21), az Argeş (41/21), az UTA (38/19) és a Kolozsvári U (36/20) követi.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés