2012. június 28., 08:362012. június 28., 08:36
És hiába számít egyértelmű esélyesnek a német csapat, a kijevi fináléba jutáshoz olyat kell tennie, amely eddig még sosem jött össze: világversenyen legyőzni az olaszokat. A két együttes az elmúlt 50 évben hatszor futott össze a nagy tornákon, ebből három döntetlen lett (0-0 az 1962-es vb-n, 1-1 az 1988-as és 0-0 az 1996-os Eb-n), háromszor pedig az olaszok nyertek. Igaz, rendes játékidőben csak az 1982-es vb-döntőt húzták be (3-1), az 1970-es és 2006-os elődöntőben egyaránt hosszabbítás után csikarták ki a sikert (4-3, illetve 2-0).
Utóbbi mérkőzésen a jelenlegi olasz keretből Buffon és Pirlo volt a pályán, míg a németektől Lahm, Mertesäcker, Schweinsteiger, Klose és Podolski játszott, Joachim Löw szövetségi kapitány pedig már akkor is kispadon ült, igaz, még Jürgen Klinsmann másodedzőjeként.
A két együttes legutóbb 2011. február 9-én, ugyancsak Dortmundban csapott össze, az 1-1-es eredmény Klose, illetve Giovanni Rossi góljaival alakult ki – utóbbi sérülés miatt nincs ott az Eb-n. A németeknek ez lesz a hetedik elődöntőjük a kontinensbajnokságokon, és ezekből csak egyet buktak el: 1988-ban, hazai pályán Hollandiától kaptak ki 2-1-re (1980-ban a csoportjuk megnyerése egyenesen döntőt ért számukra). Az olaszok eddig három elődöntőt játszottak, és – bár rendes játékidőben egyszer sem nyertek – kétszer is továbbjutottak: 1968-ban, Nápolyban gól nélküli döntetlen után pénzfeldobással „győztek” a Szovjetunió, 2000-ben pedig 11-esekkel 3-1-re Hollandia ellen. Az itáliai csapatnak is 1988-ban volt a vesztes elődöntője, 0-2 a szovjetek ellen.
A német válogatott számára egy győzelem nemcsak döntőt, hanem egy statisztikai mérföldkövet is jelentene: a Nationalelf 1908 óta íródó történetének ez lesz a 863. mérkőzése, és ebből eddig 499-et nyert meg (189 vereség és 174 döntetlen mellett, a gólarány 1928-1026) – azaz a varsói lehet az 500. győztes találkozó. „Görögország ellen jók voltunk, de az olaszok ellen teljesen más lesz. Magunkhoz kell ragadnunk a kezdeményezést, rájuk kell erőltetnünk a ritmusunkat. Kezdeményeznünk kell, és nem az ő játékukra reagálni” – mondta Löw, akinek a negyeddöntő óta eltelt időszakban elsősorban Schweinsteiger bokasérülése okozott gondot, de a Bayern középpályása a legutóbbi edzések alapján tudja vállalni a játékot.
Cesare Prandelli olasz szövetségi kapitány szerint a németek az elődöntő esélyesei, mivel a 2006-os, hazai rendezésű világbajnokság után a fiatalokra helyezték a hangsúlyt, és most kiváló keretük van. A csapatát és játékrendszerét is meccsről meccsre forgató, a 23-as keretből eddig 19 játékost pályára küldő tréner nem számíthat a sárga lapok miatt eltiltott Maggióra, valamint Chiellini, Abate és De Rossi is sérüléssel bajlódott, de várhatóan mindhárman bevethetők lesznek. n Boros Miklós
Mai elődöntő: Németország–Olaszország. Varsó, Nemzeti Stadion, 21.45 (m1, RTV1, Dolce Sport). Vezeti: Stéphane Lannoy (francia). Korábban egymás ellen: 30 mérkőzés, 7 német győzelem, 9 döntetlen, 14 olasz győzelem, gólarány 34-45. Várható kezdőcsapatok, Németország: Neuer – Boateng, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Müller, Özil, Reus – Klose. Olaszország: Buffon – Abate, Chiellini, Barzagli, Balzaretti – Marchisio, Pirlo, De Rossi – Montolivo – Balotelli, Cassano.
Statisztikák (Németország/Olaszország), szerzett gól: 9/4. Kapott gól: 4/2. Összes lövés: 60/87. Kaput eltaláló lövés: 33/50. Kapufa: 1/2. Szöglet: 20/27. Leshelyzet: 12/11. Sárga lap: 3/11. Elkövetett szabálytalanság: 36/60. Elszenvedett szabálytalanság: 45/68.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.