Hirdetés

DIICOT: az U volt tulajdonosa 11 millió eurós kárt okozott a csapatnak

A főügyészség Szervezettbűnözés- és Terrorizmuselhárító Főosztályának (DIICOT) célkeresztjébe került a Kolozsvári U és a Petrolul Ploieşti labdarúgócsapata. Az ügyészek szerdán házkutatást tartottak a két, élvonalbeli klub székházában, ugyanis a gyanú szerint a nyári, ingyen történt „játékosátköltöztetéssel” mintegy 11 millió eurós kár érte a kolozsvári együttest, illetve az állam érdekei is sérültek, mivel normális körülmények között adót kellett volna fizetni a vételárak után.

2012. november 15., 08:442012. november 15., 08:44

Törvényszéki források szerint az ügyészek bűnvádi eljárást indítottak bűnszövetkezet létrehozása és sikkasztás alapos gyanúja miatt.

Amint arról beszámoltunk, Florian Walter, az U korábbi tulajdonosa a nyáron közölte, szerinte Kolozsváron sem a városvezetés, sem az üzleti szféra nem szereti a sportot, egyedül pedig nem tudja támogatni az egyetemistacsapatot – ezért hátat fordít a klubnak, és inkább a szintén Liga 1-es Petrolult karolja fel. Ezt az üzletember úgy oldotta meg, hogy a Szamos-partiak értékes játékosait ingyen átvitte Ploieşti-re. Végül tucatnyi futballista váltott ily módon csapatot, a tranzakció pedig – a labdarúgók piaci értékéből kiindulva – körülbelül 11 millió eurós veszteséget okozott az U-nak. A Transfermarkt német szakportál adatai alapján a legdrágább Adrian Cristea, a középpályás árát akkor másfél millió euróra taksálták.

Walter ugyanakkor érdekelt maradt az U-nál is egészen a múlt hétvégéig, amikor a Meridian Auto cégcsoportot birtokló – hozzá hasonlóan bukaresti – Bultoc testvéreknek adta el a klubot. A korábbi Dinamo-részvényes Walter 2009 nyarán vásárolta meg az akkor másodosztályú U részvényeinek többségét a várostól, majd tőkeemeléssel 98 százalékra növelte részesedését a klubban.

A csapat 2010-ben feljutott a Liga 1-be, ahol az elmúlt két szezonban egyaránt a nyolcadik helyen végzett – ennél jobb bajnoki helyezésre (7.) utoljára 1986-ban volt példa a csapat történelmében. A bukaresti üzletember a nyáron azt mondta, 17 millió eurót fektetett a csapatba, amely most a kiesés elkerüléséért küzd az élvonalban: 15 forduló alatt 16 pontot gyűjtött, és ezzel a 15. helyen áll.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés