Hirdetés

Di María a padlón lévő Manchester United játékosa

A Ligakupától csúfosan búcsúzó Manchester Unitednél folytatja pályafutását Angel Di María, aki brit rekordösszegért igazolt a szigetországba a Real Madridtól.

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 27., 14:462014. augusztus 27., 14:46

2014. augusztus 27., 14:532014. augusztus 27., 14:53

Az MU 59,7 millió fontot (75 millió eurót) fizetett a 26 éves az argentin válogatott játékosért. Az eddigi csúcsot Fernando Torres, a Chelsea világ- és Európa-bajnok spanyol csatára tartotta, akiért 2011-ben a londoniak 50 millió fontot fizettek a Liverpoolnak.

A 2019-ig aláíró Di María 2010-ben a Benficától került a Real Madridhoz, s az elmúlt szezonban nagy szerepe volt abban, hogy a klub megszerezte története tizedik Bajnokok Ligája-trófeáját.

„Megtiszteltetés volt a Real mezét viselni, büszke vagyok rá, hogy megtehettem, és ilyen társakkal játszhattam együtt. Sajnos mennem kell, de szeretném leszögezni, hogy nem én akartam ezt a váltást. Fejlődni akartam – írta a madridi szurkolóknak címzett nyílt levelében Di María. – Miután megnyertük a Bajnokok Ligáját, azzal a reménnyel mentem el a világbajnokságra, hogy a klub vezetősége meghálálja, amit tettem, de ez a várt gesztus sohasem érkezett el. Sportszerű elbánást kértem, de sok hazugságot hallottam, valaki talán nem szeret engem itt. Semmi köze ennek a pénzhez.”

A Manchester United az új edző, Louis van Gaal irányítása alatt nem kezdte jól a szezont, ugyanis két bajnoki mérkőzésen csak egy pontot szerzett. Ráadásul a Ligakupa második fordulójában, kedd este 4-0 arányú vereséget szenvedett a harmadosztályú Milton Keynes Dons otthonában, így az MU – amely a 70. percben lőtt először kapura – megalázva búcsúzott a sorozattól.

„Nem sokkol a vereség, mert tudom, milyen a futball – mondta a mérkőzés után Van Gaal. – Kilenc sérült van a keretünkben, negyvennyolc órával a bajnokink után játszottunk, a tartalékokra kellett építenem a keddi csapatot. Tudom, hogy a szurkolók elkezdik elveszíteni a hitüket a filozófiámban, de kérem, tartsák meg a bizalmukat bennem, mert a célom egy új csapat felépítése, ami nem sikerülhet egy hónap alatt.”


Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés