2012. október 09., 09:312012. október 09., 09:31
A félidő második felében kezdett magára találni Vlad Caba együttese, és a hatgólos hátrányból kettőt lefaragott a szünetre (10-14). Fordulás után pedig már azt az arcát mutatta a székelyföldi együttes, amely ismét a bajnokság egyik legjobb csapatára emlékeztetett: a 41. percben már döntetlent mutatott az eredményjelző (19-19), és hiába kértek időt a vendégek, azonnal három gólra el is húzott az SZKC, innen pedig már nem engedte ki kezéből a győzelmet.
„A nézők számára nagyon izgalmas, a végsőkig kiélezett mérkőzés volt. Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, két merőben ellentétes félidővel – értékelt az Szkc.ro honlap által idézett Vlad Caba. – Az elsőben az ellenfél uralta a játékot, jó, hogy nem szerzett nagyobb előnyt a folytatásra. A szünetben eldöntöttük, hogy mindent elölről kezdünk, semmiféleképp nem adjuk fel. Egy másik csapat jött ki a pályára: a védekezés 120 százalékon teljesített, ez volt az alapja, hogy felálltunk. Ezúttal elmaradt az átlövők teljesítménye, de a többi poszt nagyon jól működött. Nagyon örvendek, hogy egy remek csapatot tudtunk felülmúlni” – tett hozzá a szakember, aki szerint a fantasztikus közönség egyszerűen nem engedte, hogy kedvenceik elveszítsék a találkozót. „Ez megmagyarázza azt is, hogy miért játszunk sokkal jobban hazai környezetben, mint idegenben” – összegzett a tréner a csapat hivatalos honlapján.
Az SZKC így hangzatos győzelemmel feledtette az elmúlt fordulóban a címvédő Konstancától elszenvedett, hatgólos idegenbeli vereséget, és négy forduló után 6 ponttal áll, 2 ponttal lemaradva (akárcsak a Bukaresti CSM, a Krassó-Szörény és a Tordai Potaissa) az eddig hibátlan HCM mögött. Az udvarhelyiek szombaton az EHF-kupában folytatnák ilyen jól, amikor is a második kör első meccsén a török bajnok Besiktast fogadják.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.