Hirdetés

Derbire vár Kolozsvár: szombaton U–CFR rangadót rendeznek

Szombat este 65. alkalommal csap össze a Kolozsvár Arénában a kincses város két nagy múltú labdarúgócsapata, ám az élvonalban ez csupán a 23. U–CFR mérkőzés lesz. A Liga 1 utolsó „őszi” fordulójában esedékes találkozó előtt egyik csapat sem lehet túl büszke bajnoki helyezésére.

Boros Miklós

2012. november 23., 06:512012. november 23., 06:51

A címvédő vasutasgárda csupán hatodik, míg az előző két évben középcsapatnak számító egyetemisták a kiesést jelentő 15. pozíciót foglalják el. A városi derbit utoljára húsz éve, a B osztályban megnyerő U az utóbbi öt fordulóban csak egy pontot szerzett, miközben a CFR morálját a keddi, Braga elleni 3-1-es Bajnokok Ligája-siker emeli. Rafael Bastos, a vendégek brazil középpályása szerint azonban a városi rangadó fontosabb a BL-találkozónál: „Úgy hiszem, ez a legfontosabb meccsünk. Ez a város meccse, és nemcsak miattunk, hanem a szurkolóink miatt is meg kell nyernünk.”

Marius Popescu, az U ideiglenes edzője szerint az ilyen mecscsekért érdemes élni. „Szakmai és érzelmi okokból is nagy kihívás számomra az összecsapás, de a három pontra is óriási szükségünk van. Ugyanakkor ez nem élet-halál kérdése, csupán egy sportesemény” – üzent klubja fanatikus szurkolóinak is a hazaiak trénere, aki játékosként az 1991–1992-es idényben már játszott a CFR ellen, de edzőként ez lesz az első rangadója. Akárcsak a másik kispadon helyet foglaló Paulo Sergiónak, hiszen a portugál tréner alig egy hónapja dolgozik a román bajnokságban.

Liga 1, 17. forduló, péntek: Medgyesi Gaz Metan–Petrolul Ploieşti (Digi Sport 1, 18.00), Concordia Chiajna–Besztercei Gloria (Dolce Sport, 19.00), Dinamo–Galaci Oţelul (Digi Sport 1, 20.30). Szombat: Kolozsvári U–Kolozsvári CFR (Digi Sport 1, 18.00), Ceahlăul Piatra Neamţ–Rapid (Digi Sport 1, 20.30). Vasárnap: Astra Giurgiu–Pandurii Târgu Jiu (Digi Sport 1, 20.30). Hétfő: CS Turnu Severin–Konstancai Viitorul (Digi Sport 1, 18.00), FC Vaslui–CSMS Iaşi (Dolce Sport, 19.00), Brassói FC–Steaua (Digi Sport 1, 20.30).


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés