Hirdetés

Délszláv kihívások

Kézilabda - A Rulmentul a Krimmel, míg az U a Podravkával küzd meg a KEK negyeddöntőjében Végső sikerre is esélyes délszláv együttesekkel méri össze erejét a két versenyben maradt erdélyi női kézilabda-együttes a KEK negyeddöntőjében: a Brassói Rulmentul a szlovén Krim Ljubljanával, míg a Kolozsvári U Jolidon a horvát Kaproncai Podravkával került össze a bécsi sorsolás szerint. Az EHF-kupában a Dunaferr a norvég Byasen, míg a férfi KEK-ben az MKB Veszprém a dán Kolding otthonában kezd.

Gazda Árpád

2008. február 20., 00:002008. február 20., 00:00

A férfi Challenge Kupában a címvédő Resicabányai UCM a fehérorosz Arkatron Minszk, míg a Temesvári Poli Izometal a Benfica vendégeként folytatja szereplését. Az első mérkőzéseket március 8-án vagy 9-én, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.
A brassói női kézilabdacsapat még a Debrecen múlt fordulóbeli búcsúztatása előtt egyértelműen megfogalmazta, hogy célkitűzése a KEK megnyerése. A magyar csapaton sikeresen túljutott Mariana Tîrcă együttese – a legközelebbi akadály a szlovén Krim Ljubljana. „Erős ellenfél vár ránk, amely a Bajnokok Ligájából került át a második legrangosabb sorozatba. A legelső teendőnk, hogy videofelvételeket szerezzünk a szlovénok legutóbbi mérkőzéseiről, ugyanis alaposan fel kell készülnünk belőlük. Nagyobb szerencsénk is lehetett volna, de a végső cél elérése érdekében elkerülhetetlenek az erős csapatok elleni összecsapások” – jelentette ki Mariana Tîrcă, a Rulmentul vezetőedzője. A brassóiak ellenfelét Sorin Tîrcă klubelnök húzta ki az urnákból. A sportvezető elismerte, szerencsésebb is lehetett volna. „Rangos ellenfelet húztam ki magunknak. Egyenlő esélyekkel indulunk, de nem szabad fennakadnunk, hiszen a serlegért harcolunk. Előny, hogy idegenben kezdünk” – tette hozzá a klubelnök.
A Kolozsvári U Jolidon szintén erős, a Bajnokok Ligájából jövő ellenfelet kapott: a Gheorghe Covaciu által felkészített együttes a Kaproncai Podravkával méri össze erejét. „Ez van: a végső sikerre pályázó csapatok egyikével sorsoltak össze. Számunkra a legfontosabb, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk ellenük, minden lehetőséget ki kell használnunk. Ezen a szinten már nincsenek gyenge csapatok, így mi sem vagyunk azok” – nyilatkozta Mircea Cucuian, a kolozsváriak technikai igazgatója. Az U Jolidon hazai pályán kezd márciusban a horvátok ellen.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés