
„A csapat mentalitásával, a közönség biztatásával és türelmes játékkal meg lehet nyerni ezt a mérkőzést. A győzelmet csak a jóisten vagy a játékvezető veheti el” – fogalmazott a pénteki Finnország elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést a telki edzőtáborban előkészítő Dárdai Pál, Magyarország labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya.
2014. november 11., 16:522014. november 11., 16:52
A német Hertha klubjával munkaviszonyban álló, megbízott fiatal szakember a románok és a feröer-szigetekiek elleni kiszállást követően most először vezényli majd a nemzeti tizenegyet hazai pályán, és a siker érdekében arra kérte a szurkolókat, hogy még akkor is álljanak mellettük, ha esetleg a nyolcvanadik percben is döntetlen lesz az állás.
„Azt garantálom, hogy nem lesz szép mérkőzés, hiszen két hasonló kaliberű csapat játszik egymással, a finnek emellett általában hatvan százalékban birtokolni szokták a labdát. Ha így lesz, nekünk gyorsan kell váltanunk, a döntő pillanatokban jó döntéseket hoznunk és ezzel megnyerhetjük a mérkőzést” – vázolta fel a stratégiát. Ugyanakkor most rövidebb a felkészülési idő, mint volt az októberi selejtezők előtt, az intenzív edzést csak kedden kezdte a klubjaiktól fáradtan érkező futballistákkal.
„Fontos, hogy mindenki péntek este legyen a topon, ezt figyelembe véve kellett összeállítani a munkát. Továbbra is vallom, hogy van karakter a csapatban, mentálisan mindenki rendben van, ez bizakodásra ad okot” – idézte Dárdait a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.
A válogatott játékosai szerint amúgy most teljesen másmilyen lesz a meccs, mint amilyen a márciusi barátságos találkozó volt, amikor Pintér Attila korábbi szövetségi kapitány bemutatkozó mérkőzésén a finnek hátrányból fordítva 2-1-re diadalmaskodtak.
Dzsudzsák Balázs kulcsfontosságúnak tartja Roman Eremenko hatástalanítását. A válogatott csapatkapitánya szerint a Moszkvai CSZKA légiósa a legveszélyesebb finn futballista, akit „remélhetőleg sikerül majd semlegesíteni”. A Moszkvai Dinamo szélsője hozzátette, rendkívül kiélezett mérkőzésre számít: az a csapat nyer majd pénteken, amelyik jobban koncentrál, mert „nüanszok dönthetnek”.
A magyar labdarúgó-válogatott különben eddig 14 alkalommal találkozott a finn nemzeti csapattal: kilenc győzelem, valamint három döntetlen mellett kétszer kapott ki. Az F csoportban jelenleg Észak-Írország (9 pont), Románia (7), Finnország (4), Magyarország (4), Görögország (1) és Feröer (0) a sorrend.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!